A jurta is lehet álmaink otthona

Jurtáink megléte a források alapján a XII. századig követhető nyomon.
Kapcsolódó cikkek

A jurta “yurt” formában ősi török szó, jelentése: “ház”, “otthon”.  Őseink vonulásnál, költözésnél, nyári szállásként, állatok terelésénél, vagy hadjáratokban használták szállásukként. A jurta elterjedése egybeesett a lovak használatával. Dr Kiszely István honlapján arról is ír, hogy az ősi és mai előfordulásában a Kínai Nagy Faltól egészen a Kárpát-medencéig ott terjedt el, ott, ahova nagy állattartó népek érkeztek.

Az európai ember felfogása szerint az épített ház “magasabb rendű”, mint a sátor, a keleti népeknek ilyen ítélete fordított. Őseink minden szállásterületén voltak ugyan nedves és egészségtelen kőházaik is, de a maradandó lakásuk először fából készült. A jurta – sátor – használata sokáig megmaradt őseinknél idénylakásként. Jurtáink megléte a források alapján a XII. századig követhető nyomon.

A mongol jurta építése

Fotó:pinterest.com

A nagy állattartó lovas népek jurtája hengerszerű, csonkakúp- vagy félgömbalakú, a tető közepén kerek nyílás van.

A jurtákat mélyen ásott körcsatorna, azon kívül sánc vette körül. Itt száll ki a füst, de a lyukon világosság is szüremkedik be. Felületén a szél támadó ereje megtörik, oldalt kitér. A jurta közepén állandóan tűz ég, így belső tere télen gyorsan felmelegszik, nyáron pedig, mivel a füstlyukon kimenő meleg levegő helyébe alulról hidegebb áramlik, afféle “légkondicionáló”, illetve az egész légteret érintő levegő-kicserélő berendezésnek tekinthető.

Fotó:vi.sualize.us

A jurta ajtaja az ősi türköknél és a mi őseinknél kelet felé nézett.

A viszonylag kis ajtón a küszöböt átlépve csak lehajtott fejjel lehetett közlekedni. Őseink jurtájának berendezéséről csak szórványos adataink és analógiáink vannak. Asztal a jurtákban nemigen volt, mert az étkezés a földön törökülésben egy kerek tál körül történt; az ételeket az elérhetőség megkönnyítése céljából sokszor kis asztal-féle emelvényre tették. Fontos berendezési tárgy volt a nagy mennyiségű és mindent letakaró szőnyeg, amely a jurta ajtóval szembeni megemelt, alvásra alkalmas részén volt több rétegben egymásra rakva. Az ágyi részen sok párna volt és nemez- vagy szőrmetakarók takarózás céljából.

Fotó:pinterest.com

A “koporsó” a tulipános láda elődje; ebben tartották a kelengyét, a ruhákat és más értékeket.

Fontos bútordarab volt a bölcső, ez megelőzte a padot és a magas asztalt. A tűz körül a földön állatbőrök voltak. Bár a “szék” ősi török szó, az első székek méltóságjelző trónusok voltak. A jurtaváz felső lécén akasztókampók helyezkedtek el, amelyre a fegyvereket, nyergeket, szíjakat, szerszámokat és az edényeket akasztották fel. A sátor rúdjára kilenc ősükre emlékeztető ábrát akasztottak, a tulipános láda fölé pedig a sátrat védő jó szellem ábrázolását helyezték el valamilyen formában.

A családfő helye az ajtóval szemben a tűzhely mögött volt; az attól jobbra eső rész a férfiaké, a balra eső a nőké volt. A családfő jobbján ült a megtisztelt vendég. Az “alsóbbrendű” vendégek helye a bejárat közelében, az asszonyok és a felszolgáló cselédek között volt.

Fotó:tripadviser

Jurta építés napjainkban

A jurta formájú fóliaház előnyeit már bemutattuk és persze ma már egyre többen vannak, akik ideiglenesen vagy akár életvitelszerűen is szeretnének jurtát építeni. A kerekerdei blogban friss tapasztalatot olvashattok ebben a témában.

Fotó: kerekerdei.blogspot

Modern változatok

Mint ahogyan már korábbi cikkünkben is írtunk róla, az újító formavilágú (Lotus Belle) kempingsátor sokak tetszését elnyerte már.  Az egyedi tervezésű sátor, a jurta és a harang sátor legjobb tulajdonságait ötvözi.

És persze sok más egyedi pazar megoldás is létezik. Íme a példák.

Így épül a hagyományos jurta