Napjainkban a gépesítésnek köszönhetően zökkenőmentesen, szinte észrevétlenül folynak az őszi betakarítási munkák, nagyanyáink korában viszont a kukorica szedése és fosztása például nagyon sok fizikai munkával és összefogással valósulhatott meg.
Ezt a tipikusan őszi munkát nevezték máléfejtőnek, a székelyeknél bontónak is.
Régi időkben a földművelő embereknél minden munkának meghatározott ideje volt, ami az családok önellátásából fakadt. A kukoricafosztás kitűnő alkalom volt a csoportos együttlétre, a munka melletti beszélgetésre, egymás szórakoztatására, melyen együtt serénykedtek két-három generáció képviselői. A közösségi munka után falatoztak egy jót a munkában résztvevők, és egy jó pohár borral koccintottak a felnőttek.
A kukoricával történő „bánásmódnak” jól kialakított rendje volt
A betakarítás után a kukoricacsöveket a házaknál a rokonok, szomszédok, ismerősök segítségével fosztották meg a levelétől. A gazda portáján a csumás kukoricát az udvaron, vagy a pajta, vagy a kukoricagóré előtt nagy halomba rakták, és a betakarítás napjának estéjén elkezdték a fosztást. A szabad ég alatt felhalmozott kukoricának nem volt szabad megáznia, mert gyorsan bepenészedett.
A kukoricafosztással a munkának csak egy része fejeződött be. A gazdák a letisztított, takarmánynak szánt csöveket a padlásra vagy a góréba hordták. A csuhét összegyűjtötték, és azt a földekről behordott kukoricaszárral együtt az állatok takarmányozására használták.
Az idő hűvösebbre fordulásával, a hidegebb, téli estéken a padláson, góréban megszáradt kukoricát lemorzsolták, majd a szemeket összezúzták, és azt takarmányozásra, valamint étkezésre is használták.
Kapcsolódó cikk: Nagyon finom a kukoricalisztből készített puliszka
A lemorzsolt kukoricacsőnek és a csutkának is volt jelentősége, ezeket fűtésre, sütéshez használták fel: tűzhelyben, kemencében égették el.
Fotók: dunafalva.hu
