Kertünk-Portánk

Mai magyar térrendezés: a környezetünk lelkünk folytatása

A magyar térrendezés folyamatosan változó rendszer, a térrendezés pedig minden ember életében – akarva-akaratlanul – jelen van és sokakat foglalkoztat.

Otthonuk kialakításánál, berendezésénél sokan más népek térrendezési elveit veszik figyelembe (például feng shui), pedig nekünk magyaroknak is léteznek térrendezési hagyományaink. Mindenkinek, aki nyitott a tudatos térrendezésre érdemes megismernie a magyar hagyományokon alapuló rendszert, ami a harmonikus lakókörnyezet kialakításának elveit tartalmazza. A témában a magyar térrendezés tanácsadóját és a Gabi Glass Art magyar mandalafestőjét, Németné Wéber Gabriellát kérdeztük.

lakaster1

Miért van szükség a tudatos térrendezésre?
Az ember természetes környezetre született, azaz mindenkiben eredendően megvan ez az igény. Az épített mesterséges környezetben viszont az ember már nem kapja meg a természet tiszta energiáit, amikre szüksége van a kiegyensúlyozott élethez. A környezet hat ránk testi, lelki és szellemi szinten is. A környezet a lelkünk folytatása és szoros kölcsönhatás van az ember és környezete között. Csak olyan környezetben érezzük jól magunkat, ami azonos a lelki beállítottságunkkal. Tehát a személyiségünk megismeréséhez nem kell mást tennünk, mint megismernünk a tudatos térrendezés alapelveit és alkalmazni azokat.

Fotó: casarustica.hu
Fotó: casarustica.hu

A térrendezés az emberi élet része
A térrendezés minden ember életében jelen van, akár tudatosan, akár nem. Amikor az ember építkezik vagy otthont választ, majd berendezi, benne van ebben a folyamatban. Az otthonunkkal kapcsolatos szokásaink elárulják a térhez való viszonyunkat. A térrendezés tehát azért van kiemelt helyen az önmagát kereső, gyógyulni vágyó ember életében sok más terápiával, módszerrel ellentétben, mert a környezet rendezése életünk része minden esetben. A tér energiája minden esetben hat ránk, tehát egy olyan tényezőkről van szó, ami alól itt a Földön az anyag világában senki nem tud kibújni.

casarustica
Fotó: casarustica.hu

Miért fontos az, hogy a magyar térrendezés elveit használjuk otthonunk kialakításánál?

A magyar ember számára a magyar térrendezés rendszere mutatja az utat, mert azokat a rezgéseket tartalmazza, amire a Kárpát medencében szüksége van az ideszületett léleknek, ahhoz, hogy feladatát teljesíteni tudja. A magyar nép a szívcsakra országában él, így feladata a feltétel nélküli szeretet felébresztése és működtetése. A föld szíve a Pilisben dobog és ezt a tényt Isten odarajzolta nekünk a térképre, mert a pilisi hegyeket a Duna szív alakban öleli körbe.

Hogyan használhatjuk a magyar térrendezés elveit?
Mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy mit tehetünk, ha nem vidéken élünk, vagy nem a magyar elvek szerint épült a házunk? A lakásoknak és házaknak a fő adottságai részben határozzák meg a lakás energetikáját, tehát a lakás tájolása, alaprajzi elrendezése mellett fontos az is, hogy mit teszünk bele. Az már rajtunk múlik, hogy hogyan rendezzük be, milyen bútorokkal, színekkel, anyagokkal tesszük otthonossá. Energetikai szempontból arról szól ez, hogy a lakás alaprajza, elrendezése adják meg életünkben a keretet, azaz megmutatják, hogy milyen lehetőségeink vannak. Amit mi beleteszünk, az pedig megmutatja, hogy mit hozunk ki belőle, azaz önmagunkból.

Milyen az én lakásom energetikája?
Sűrűn felmerül az emberekben a kérdés,  hogy jók-e a magyar térrendezés elvei szerint a saját otthonuk adottságai. A magyar térrendezés szerint nincs jó és rossz, mert minden attól függ, hogy a bentlakó hogy éli meg lehetőségeit, és mit használ ki az adottságokból. A nehézségeket könnyedén fogadja-e és mennyire tud felülemelkedni a problémákon? Elfogadja-e azt, hogy az emberi élet legfontosabb célja, hogy tanuljunk itt a földi környezetben. A felismerés után tisztázódik az emberben a feladat, ami leolvasható otthonának energetikájából. A magyar térrendezés szerint nincsenek szigorú betartandó szabályok, inkább irányadó elvek, amit mindenki a maga környezetére formálva tud alkalmazni. Meg lehet élni mindent alacsony energiaszinten, de a feladatok magas szintű megélésre is lehetőség van.

Mai magyar térrendezés: a környezetünk lelkünk folytatása 5
Fotó: casarustica.hu

Mennyire időszerű, korszerű ez a rendszer?

A magyar térrendezés folyamatosan változó rendszer, azaz elveit alkalmazhatjuk a mai korban is. Sokakban tévhit az, hogy a magyar térrendezést csupán a múltban tudják elképzelni a hagyományos parasztházak világában. Vannak alapelvek, amelyeket ma is beépíthetünk az életünkbe, a mindennapjainkba. Ilyen része a térrendezési hagyományoknak például a szimbólumok világa. Nagyon sok úgynevezett lelkes tárggyal találkozhatunk mai lakásokban, amelyek szívünkhöz szólnak. A magyar motívumokkal díszített használati tárgyak (például festett üvegórák) amellett, hogy szépek, egészséget, szerelmet, termékenységet, összetartást, boldogságot sugároznak, és ezt programozzák a tulajdonosaiknak a nap huszonnégy órájában. A jól megválasztott és elhelyezett szimbólumok az otthonunkban pozitív hatással bírnak, segítségükkel erősíthetjük bizonyos életterületek energiáját.

A magyar térrendezés elveinek megismerését ajánlom mindenkinek, aki lakik valahol és szeretné, ha lakása nem csupán hajlék lenne számára, hanem valódi otthon, ahová visszavonulhat és energiával töltődhet fel.

Gabriella a hagyományos népművészeti mintákat álmodja újra és festi modernebb formában üvegórára ill. üvegmandala formájában.

Magyar Térrendezőként a szimbólumok jelentéstartalmára is hangsúlyt helyez, érdemes benézni gabiglassart.com oldalára, ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen magyar motívumokkal lehet erősíteni otthonod energiáját.

Parasztházakról további gyönyörű fotókat a casarustica oldalán találtok, ahol az új parasztházak építésében, illetve régiek felújításában is segítséget kaphattok.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik