Kertünk-Portánk

Meghálálja a törődést otthonunk ékessége, az orchidea

A látványos virág lakásban tartásáról lesz szó a tavaszi orchidea kiállításon.

A Magyar Orchidea Társaság tavaszi, március 9-től 12-ig tartó budapesti, a Vajdahunyadvárban rendezett kiállításán a látogatók választ kaphatnak a növények lakásban tartásával kapcsolatos kérdéseikre – írta az MTI.

A társaság közleménye szerint az orchideák az elmúlt néhány évben az egyik legnépszerűbb szobanövénnyé váltak, mert tartásuk egyszerű, könnyen és hosszú ideig virágoznak, a virágaik színesek, látványosak. Otthoni gondozásuk nem nehéz, de több figyelmet igényel, mint egy átlagos szobanövény.

A szakértők például azt tanácsolják, hogy az orchideákat érdemes olyan helyre tenni, ahol legalább naponta 2-3 órán át éri őket fény, locsolni télen 7-10 naponta, nyáron pedig hetente kétszer érdemes.

Fotó: MTI – Marjai János

Cserepük alatt nem jó, ha víz van, az ültetőanyagnak azonban mindig nedvesnek kell lennie. Legalább kétévente érdemes az orchideát átültetni speciális ültetőanyagba és új cserépbe, illetve ideális, ha a nappali és az éjszakai hőmérséklet között néhány fokos különbség van, mert ez megindítja a virágszárak fejlődését.

Az orchideák számára fontos a légmozgás a levelek körül, de nem szeretik a huzatos helyeket, kedvelik továbbá a párás levegőt, ezért fontos, hogy legyen körülöttük néhány szobanövény vagy egy szobai párásító készülék.

A kiállításon számos egyéb ötlettel is várják a látogatókat a bel- és külföldi kereskedők, akiknek hatalmas orchidea-választékából vásárolhatnak is az érdeklődők.

Címfotó: MTI – Marjai János

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik