Kertünk-Portánk

Tegyél a begyér’!

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 02. 12. 10:51

Négy nemzetközi szervezet 2018-at a Madarak évének nyilvánította.
Korábban a témában:

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél (MME) nem kell különösebb ok arra, hogy a madarakat ünnepeljék! Ennek ellenére a szervezet úgy döntött, hogy csatlakozik ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, melyet 4 nagy nemzetközi szervezet, a National Geographic, az Audubon Society, a Cornell Lab of Ornithology és a BirdLife International – amely többek között az MME ernyőszervezete is – indított – olvasható a szervezet weboldalán.

Fotó: Pixabay

2018-at a Madarak Évének kiáltották ki, mivel éppen 100 éves az az amerikai egyezmény, ami a kontinens vonuló madarait védi (Migratory Bird Treaty Act). Ez az egyik legjelentősebb madárvédelmi törvény, amely valaha született, így ez mindenképp okot ad az ünneplésre!

Az MME-nél úgy ünneplik ezt az évet, hogy havi adagokban mutatnak be apró, egyszerűen kivitelezhető fortélyokat, amivel segíthetnek a bennünket körülvevő madarakon, vonulókon, nem vonulókon egyaránt

– írják.

Aki rendszeres MME olvasó és nagy madárbarát, már biztos ismeri és gyakran el is végzi a havi madárbarát teendőket, de most az a cél, hogy olyan „kezdő” madárbarátokat is bevonjanak, akik most indulnak el a madaras úton.

Ahogy a rozsdafarkú ősszel csatlakozik ahhoz a több millió madárhoz, mely a vonulási mozgalmakban vesz rész, mi is arra kérünk, hogy csatlakozz a Madarak éve mozgalomhoz és „Tegyél a begyér’”!

– fogalmaznak a felhívásban.

Kiemelt kép: BoredPanda

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.