A szlovákiai Érsekújvár közelében, Naszvadon élő Lalák Gyulának iskolában tanult szakmája nincsen, de mindig fával szeretett volna dolgozni. Hosszú évek után így talált rá a létrára, pontosabban a létrakészítésre. Egy építkezésen segédmunkásként dolgozott, és ott éppen szükség volt egy nagy létrára, de sehol sem sikerült beszerezni. Ő bevállalta, hogy megcsinálja! A munka olyannyira jól sikerült, hogy elhatározta, létrakészítésbe kezd.
A kilencvenes évek elején kiváltottam a vállalkozói igazolványt – emlékezik a Szlovákiában alkotó, magyar nemzetiségű mester. – Egy darabig ment is az üzlet, de mások is rájöttek, hogy ez jó pénzt hozhat a konyhára. Egyre többen lettünk a piacon, a konkurenciának pénze is volt a fejlődéshez, nekem meg ez lett a vesztem. Gyorsan leáldozott a csillagom, de az égiek nem hagytak magamra.
Valami csoda történt?
Hát az nem, de máig vallom, hogy véletlenek nincsenek. Az utolsó darab létráimat árusítottam egy építészeti kiállításon, ahol a standomat egy saját készítésű fűzfavessző-térelválasztóval csinosítottam ki. És mit ad Isten? A látogatók többsége nem a létrák, hanem a térelválasztó iránt érdeklődött. Egy zsolnai vállalkozó nyomban munkát is ajánlott azzal, hogy fonjam körül a telkét ilyen fűzfakerítéssel. Mivel a létrakészítést befejeztem, más munkám meg nem volt, örömömben azonnal igent mondtam. Az a helyszínen derült ki, hogy nem mértem fel, mire vállalkozom: 200 méter hosszú, két méter magas kerítést kell fonnom térelválasztó sövényekkel és árnyékolókkal együtt. Négy hónapig tartott a munka, melynek során másfél kamionnyi vesszőt használtam fel. Máig ez a legnagyobb volumenű munkám, és büszke is vagyok rá.
Ez a „bemutatkozás” jelentette végérvényesen a vesszőfonás iránti elkötelezettséget?
A négy hónap alatt nagyon sokat tanultam, hiszen – ahogyan a mondás is tartja – gyakorlat teszi a mestert. Az elmémet utána idős édesapám világosította fel, aki arra biztatott, olyan dologgal foglalkozzam, amivel a környéken senki. Az iparengedélyemben szerepelt a „fonott termékek előállítása” tevékenység, ez pedig megadta a végső lökést. Elkezdtem alkotni, munkáimat eleinte csak ismerősöknek mutattam meg, akik nem győzték dicsérni a fonásaimat, aztán egyre több lett az érdeklődő, a megrendelés és a munka. Ma már a nap 24 órája is kevés lenne ahhoz, hogy minden igényt kielégítsek.
Van, aki kosárfonóként emlegeti, mások kertszobrásznak nevezik, de vesszőfonóként is ismert. Melyik a leginkább valós megnevezés?
A kosárfonó semmiképpen, mert kosarat a kezdetek óta nem fontam és a jövőben sincs szándékomban. Én kertek, udvarok, erkélyek, kapuk csinosításával, öltöztetésével, dekorálásával foglalkozom. Készítettem egyebek között vesszőből kerti szobrokat, hőlégballont, csizmát, kalapot, virágtartót, dísztárgyakat, megformáztam Melániát, a vesszőbe álmodott kedvest és a bőség szaruját, hogy a több 100 négyzetméternyi kerítést, árnyékolót, térelválasztót se felejtsem el.
Egy-egy munkájában a saját ötleteire épít, vagy a megrendelők igényei viszik a prímet?
Is-is, de kilencven százalékban a saját elképzeléseimet valósítom meg. Olykor a vessző formája, íve ad új ötletet, máskor rajzolgatok, és abból is alakul valami egyedi. A vesszőt nem lehet megerőszakolni: hiába tervezek én bármit, ha az anyag másként gondolja. A legtöbbször emlegetett példám az, amikor a kidobásra ítélt görbe vesszőket összenyaláboltam, hogy félretegyem az útból, de azok különleges formája megindította a fantáziámat, és így született a bőségszaru.
Említette, hogy sok a megrendelő, ami nyilván a szükséges vessző mennyiségében is mutatkozik. Hol szerzi be a faanyagot?
A kezdetekben a Duna mentén gyűjtöttem: amelyik vessző a kosárfonóknak már vastag volt, az az én munkámhoz tökéletesen megfelelt. Ma már több hektár ültetvényem van, de olykor vennem is kell anyagot. Képzelheti: eddigi munkám során legalább hat kamionnyi fűzfa fordult meg a kezeim között. A vessző kezelésére csak természetes anyagokat használok, amelyek konzerválják és az idő viszontagságaival szemben ellenállóvá teszik a fát.
Az elmúlt években külföldi megrendeléseket is teljesített, és számos kiállításon vett részt. Hol láthatók a munkái?
Szlovákia több régiójában hagytam ott a kezem nyomát, egyebek között Nyitrán, Pozsonyban, Trencsénben, Dunaszerdahelyen vettem részt kiállításokon. Munkáim Ausztriában, Csehországban, Romániában és természetesen Magyarországon is – például Debrecen, Miskolc, Tatabánya Komárom – megtalálhatók. Legutóbb 2018 januárjában Győrben kértek fel egy rendezvényen a Szécsényi tér díszítésére. Még szőnyegek is kerültek a fonásaim alá, ez pedig egyfajta tisztelet a munkám iránt.
Van-e segítség, lesz-e utánpótlás?
Párommal húsz éve Naszvadon élünk, és ott van a műhelyem is. Ő sokat segít, de ha feltornyosul a munka, mindig találok segédeket és az unokák is besegítenek. Képzett utánpótlás nincs: évekkel ezelőtt egy államilag támogatott tanfolyamon tizenkét munkanélkülit tanítottam a vesszőfonás fortélyaira, de egyikük sem lett vesszőfonó. Ám az legalább vigasz, hogy később közülük nyolcan találtak valamilyen munkahelyet.
