Tavasszal az erdők alját lilává varázsoló egyik legszebb virág az ibolya. Olyan gyakori, hogy a kis gyerekek is könnyen felismerik. Úgy gondoljuk, hogy mindent tudunk róla, pedig valójában nem eleget.
Érdekességek
- Az ibolyának 550-600 faja létezik.
- A nemzetséget két csoportra, az évelő ibolyákra és az egy- vagy kétéves árvácskákra osztják, tehát az árvácskák is az ibolya nemzetség tagja, így az évelő ibolya közvetlen rokonai.
- Az illatos ibolya virágából Dél-Franciaországban és Olaszországban olajat sajtolnak, kimondottan illatszeripari célokra termesztik. Az ibolyavirág-olaj az egyik legdrágább illatszer alapanyag. 20 g tiszta olaj körülbelül 1 tonna levélből állítható elő.
- Több ritka, védett ibolyánk is van: ezek közül legjelentősebb a sárga ibolya, mely a Bükk hegység egyetlen hűvös völgyében található meg. Természetvédelmi értéke 50.000 Ft. Hasonlóan védett maradványnövényünk a dombi ibolya (virágai világos ibolyaszínűek). Harmadik védett ibolyánk a lápi ibolya, ami sajnos eltűnőben van hazánkból.

Illatos ibolya
- Az illatos ibolya (Viola odorata), népies nevén: lila ibolya, violetta, vénuszvirág vagy bájos ibolya az ibolyafélék (Violaceae) családjának Viola nemzetségébe tartozó évelő növény. Drogja a gyöktörzse, levele, ritkán virága.
- Mind a gyökér, mind a levél nyálkaoldó, izzasztó és vértisztító hatású.
- Az illatos ibolya virágából és leveléből készült tea egy kevés mézzel, jó hatással van a hörgő, a torok és a mandulák gyulladásos megbetegedéseire, köhögésre, és légzési nehézségre is.
- Forrázatuk szintén alkalmas enyhe hashajtónak, izzasztónak, köptetőnek és idegnyugtatónak.
- A friss összezúzott levél migrén és fejfájás csillapítására, rovarcsípésre és bőrproblémák kezelésére is alkalmas.
- Tinktúrát is készíthetünk belőle, ami külsőleg bedörzsölve jól használhatók reuma és izomgörcs esetén.

Felhasználása a konyhában
- Az illatos ibolyát gyakran kandírozzák, de sütemények, pudingok, jégkrémek, saláták díszítésére, illatosításra is használhatjuk.
- Alkalmas mézek, szirupok, szörpök, virágzselé, virágkrémek, pudingok, virágecet, sőt bundában sült virágok alapanyagának is.
- Fiatal levelei salátaként, levesekben, túróhoz szintén fogyaszthatók.
- Gyümölcs-vagy túrótorta tetejére készíthetünk áttetsző tortazselét. A zselébe még megszilárdulása előtt süllyesszük bele a friss ibolyavirágokat. A zselé megszilárdulása után a virágok lebegnek az áttetsző anyagban.
- Jégkockába téve a házilag készülő hűsítő italokat tehetjük vele különlegessé. Egy jégkockatartó minden kockájába helyezzünk egy-egy ibolyavirágot. Öntsünk rá vizet, és fagyasszuk meg. Meleg nyári napokon különleges hangulatú, tavaszidéző a hideg üdítőitalba helyezett jégkockában lebegő, törékeny ibolyavirág.

Kandírozott ibolya
Ha tovább meg akarjuk őrizni a virágokat, készíthetünk kandírozott ibolyát. A virágokat megmossuk lecsöpögtetjük. Egy tojásfehérjét felverünk, nem kell kemény habbá verni, csak addig, míg habosodni kezd. Egy pillanatra belemártjuk a virágot, majd jól átforgatjuk porcukorban, hogy a cukor teljesen beborítsa. Egyenként tálcára tesszük a virágokat, és meleg helyen addig szárítjuk, amíg teljesen megszáradnak. Ha légkeveréses sütőnk van, akkor nagyon alacsony hőmérsékletre (60-70 fok), állítva is megszáríthatjuk a virágokat, de nagyon vigyázzunk, ha megég, tönkremegy.
Teakészítés
1,5-2 dl vízben 1 csapott evőkanálnyi szárított és aprított ibolyagyökeret 3 percig főzünk, 20-30 percig állni hagyjuk, leszűrjük. Mézzel édesítve 2 óránként 1 evőkanálnyit fogyasztunk belőle. A főzet méz nélkül gennyes sebek, kiütések, fekélyek borogatására is alkalmas.

Tinktúra készítése
Egy maréknyi ibolyagyökeret, 1 maréknyi kakukkfüvet felaprítunk, befőttesüvegbe tesszük, felöntjük annyi 96%-os egészségügyi szesszel, amennyi jól ellepi és 10-14 napig érleljük. Leszűrjük és a kész tinktúrát 40 százalékosra hígítjuk. Erős köhögés, mandulagyulladás esetén naponta 3×10 cseppet fogyasztunk.
A tinktúrát külsőleg reuma, köszvény és izombénulás esetén bedörzsölőszerként is alkalmazhatjuk.
Ibolyaolaj
Egy befőttesüveget félig töltünk frissen szedett ibolyavirággal, felöntjük jó minőségű olajjal (mandula, mogyoróolaj) , 1 hónapig meleg, lehetőleg napsütéses helyen érleljük, majd leszűrjük. Ideges fejfájás elmulasztására a gyógyolajjal a homlokot 3-4-szer vékonyan bedörzsöljük.
Megjegyzés: túlzott fogyasztása hasmenést okozhat. Virágporra érzékenyek ne fogyasszák.
Ha szereted a fokföldi ibolyát, akkor így gondozd, hogy hosszan virágozzon.
Forrás: Wikipédia és Gazigazító