Van, aki eldönti, hogy családi házat szeretne, kinézi, megveszi, és boldogan él benne. Mások olyan házat vásárolnak, amin bőven van mit alakítani, nekirugaszkodnak hát, és saját ízlésükre formálják. És vannak, akik örökölnek házat, tele színekkel, illatokkal és főleg emlékekkel. Ők azok, akik az emlékekért, az érzésekért is dolgoznak és újítanak.
Így tett Detti és Péter is, akik nem mindennapi feladatra vállalkoztak, mikor egy nap úgy döntöttek, felújítják a „dédi mama” házát Nyíregyháza-Nyírszőlősön.
Amikor Dédi Mama örökre elbúcsúzott tőlünk a gazdasági válság idején, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk külföldön is magunkat. Ausztriába költöztünk. Ott felépítettünk egy közművektől teljesen független házat saját erőből, néhány ember segítségével. Már akkor megtanultuk úgy tervezni a házunkat, hogy elkészültével minimális költségekből is meg tudjunk élni. Az építkezés közben óriási kihívásokat kellett megoldanunk, többek között 3 hónappal korábban megszületett kislányunk is. Aki tudja, hogy mit jelent a család életében egy koraszülött baba, az ismeri a hónapokig tartó reményt és küzdelmet, amit akkor megéltünk az építkezés alatt
– mesélt a kezdetekről Péter.
A család a nyári szünetet mindig Magyarországon töltötte, ám egy nap Detti és Péter 10 éves kisfia döbbenetes kéréssel fordult a szüleihez: itthon szeretne élni.
Így kezdődött a visszaköltözésünk. Egyetlen fillér nélkül, hiszen minden pénzünket az osztrák házunkba fektettük. De ott volt a dédi háza! Pontosabban fogalmazva egy rom. Egy kimeszelt szobából indult újra az itthoni életünk
– mondta el Péter, aki elismeri, talán könnyebb lett volna egy új ház építése, de kezdődött az iskola, abból gazdálkodtak, ami volt.
Az első télen a kb. 40 négyzetmétert minimálisan lakhatóvá tettük, és terveztük a további lépéseket. A ház hátsó, gyakorlatilag összedőlt részét a tavasszal lebontottuk, úgy, hogy minden használható anyagot félretettünk. Közben folyamatosan gyűjtögettünk, ami nagyon hosszú időt vett igénybe. Az építkezés a nyár közepén kezdődött. Augusztusban megerősítettük az alapot, majd megkezdődött a szerkezet építése. Nagyon szerettük volna a serdülő fiunknak már karácsonyra elkészíteni a szobáját, de ez nem sikerült. Januárban fejeztük be a téglakályhát, ami a teljes újraépített házrészt fűti. Tavaszra elkészült Dávid szobája is, és húsvétra végre használhatóvá vált az egész ház
– mesélt a folyamatról Péter.
Az elmúlt nyáron a család több rétegben lemeszelte a teljes homlokzatot, így egységes fehér színt kapott. Közben igyekeztek fenntartani magukat, és költséghatékonyan berendezni az életüket. A kertben termelték meg
élelmiszerük egy részét, kézenfekvő volt, hogy „gazdává” váljanak. Őstermelők lettek.
Összességében elmondható, hogy az elmúlt két évben, viszonylag csekély összegből, óriási kitartással, rengeteg verejtékkel, nagyon tudatos tervezéssel, mértéktelen hittel, türelemmel, a megszokott hétköznapi gondolkodásmód átalakításával, és ami a legfontosabb, szeretettel sikerült felújítanunk a házat és közben új életet kezdenünk. Folyamatosan nyitott szemmel jártunk, hogy rátaláljunk a legkedvezőbb lehetőségekre. Visszafelé gondolkodtunk, a gombhoz terveztük a kabátot
– mondta még el Péter. Heteket töltöttek például a csarnok bontásból vásárolt fa szerkezet szeg és drótmentesítésével, a nyílászárók felújításával…
És, hogy mit éreztek az egész, két éves folyamatban a legnehezebbnek?
Négyen laktunk a meglévő szobakonyhában az építkezés helyszínén másfél éves kislányunkkal és 11 éves fiunkkal. Ez volt talán a legnehezebb. Közben ők is szépen cseperedtek, most 4 és 14 évesek. Azt hiszem, mára elmondhatom, mindannyian sokat tanultunk a nagybetűs életről
– összegzett Péter.
Kiemelt kép: Márkus Team
