Kertünk-Portánk

Egészség a köbön: egyre többen fogyasztanak sütőtököt

Ha szeletben vesszük, figyelni kell arra, hogy a húsa szép, egységes narancsos színű legyen.

Hagyományosan népszerű az október-novemberi időszakban a sütőtökfogyasztás. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „tökkörképe” szerint évről évre egyre több sütőtök fogy; a boltok, árusok nagy többségben hazai árut kínálnak, ami zömmel a Tiszántúlon terem.

Fotó: Pixabay

Magyarországon – a területalapú támogatási adatok szerint – mintegy 1800 hektáron termesztenek sütőtököt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legnagyobb a termőterület (közel 600 hektár), de Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is 200 hektár fölött van. Az egyik híres, elterjedt hazai fajta a Nagydobosi, illetve jellemző még a Kiszombori, az Óvári hengeres és az Orange (sonkatök). Az import elhanyagolható, ezer tonna alatt volt az elmúlt években.

Sütőtökkrém, amit a szomszéd is imádni fog
A sütőtök dekorációként is megállja a helyét, de krémes állapotában azért jobban szeretjük.

A sütőtököket április végén, május elején vetik. Jól alkalmazkodó, köztes növényként is termeszthető, így akár a kukoricásban is megél, ugyanakkor nagy a hőigénye, érzékeny a fagyra, a gyökérzete kiterjedt. A köznyelvben sütőtöknek hívott kabakosok az úgynevezett téli tökök: ezek azok, melyeket biológiai érettségükben szednek le, vagyis akkor, amikor a bennük levő magok szaporításra alkalmasak.

Hazánkban a fogyasztás mennyisége évről évre lassan, de biztosan növekszik, és az őszi-téli hónapokra koncentrálódik. A sütőtök íze édes, textúrája kellemes. Formája és színe nagyon sokféle, lehet narancssárga és kerek, de akár hosszúkás vagy szögletes, kékes, zöld, szürke, fehér héjú. Beltartalmi értékét a nagy karotintartalom, C-vitamin-tartalom, a magas kalcium- és foszfortartalom adja, valamint magas a szénhidráttartalma.

Fotó: Pixabay

Ha szeletben vesszük, figyelni kell arra, hogy a húsa szép, egységes narancsos színű legyen. Egészben vásárolva pedig ügyeljünk arra, hogy meglegyen a kocsánya. A felszeletelt sütőtököt tárolhatjuk a hűtő zöldséges rekeszében, fóliába csomagolva, de csak nagyon rövid ideig. Fogyaszthatjuk például sütve, krémlevesként, ivóléként, valamint a kicsik bébiételként; húsok mellé, párolva kiváló köret.

Kiemelt kép: Steve Buissinne/Pixabay

Őszi sláger a tészta nélküli sütőtökös túrótorta
Káprázatos íze van, nem kell piskótát sütni hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik