Kertünk-Portánk

Forralt boros karácsonyi romantika egy nárai gazda udvarán

Facebook/Németh Tamás
Facebook/Németh Tamás
Teával, forralt borral és szaloncukorral várják a látogatókat.

Forralt bort és szaloncukrot is kap az, aki ellátogat a nárai Putz család karácsonyi traktoraihoz, írja a Nyugat.hu.

A Vas megyei Náraiban a Putz család három traktorja az idei karácsony alkalmára ünneplőbe öltözött.

Facebook/Németh Tamás

A házat nem is nagyon díszítettük fel, mivel a traktorok után már nem maradt mivel. A három járgány viszont gyönyörűen világít, és ez a gyerekeknek köszönhető

– mondta a portálnak a gazdálkodó.

A gyerekek alatt pedig Putz Benjámint és Putz Alexát érti, illetve Szakály Bencét és Horváth Rolandot, akik nyári gyakorlatukat töltötték a családi vállalkozásnál, és azóta is szívesen visszajárnak segíteni és tanulni.

Facebook/Németh Tamás

A fényárban úszó traktorok egyébként vonzzák a kíváncsi tekinteteket, sok nézelődő fordult meg a napokban a család udvarában.

Putz Attila lánya teával, forralt borral és szaloncukorral várja a látogatókat, akik beülhetnek a traktorokba is, kérdezhetnek és körbenézhetnek azokban.

Kapcsolódó
Adventi fényeket gyújtottak a jászsági lánglovagok
Kemény és megfeszítő munkát végeznek, de nem hiányzik belőlük a jó emberi lélek sem.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik