A kutyák is tudnak féltékenyek lenni

A kutatás során a vizsgált kutyák megpróbáltak a tulajdonos és a potenciális rivális közé furakodni.
Kapcsolódó cikkek

Kutyatulajdonosként biztosan ismerős a helyzet, amikor séta közben megállsz, hogy megsimogass egy másik kutyát, és a sajátod nemtetszését fejezi ki, talán még közétek is furakszik. A Psychological Science nevű tudományos folyóiratban megjelent friss kutatás szerint ilyenkor bizony a kutyák féltékeny magatartást tanúsítanak, írja a treehugger.com.

A múltban néhány tudós meg volt róla győződve, hogy a féltékenység szigorúan emberi tulajdonság, és mi csupán érzelmeket vetítünk ki háziállatainkra. Pedig már 2008-ban is megjelent egy tanulmány, amelyben a kutyatulajdonosok 81 százaléka állította, hogy háziállata féltékeny. Ennek ellenére a kutatók állították: az állattartók tévednek állataikkal kapcsolatban.

Kapcsolódó
Többet megért a kutya, mint gondolnánk
A kutatás bebizonyította, hogy a korábbi feltételezések ellenére a kutyának is van nyelvérzéke.

Ugyanez a tanulmány mutatott rá arra, hogy a kutyatulajdonosok 74 százaléka szerint háziállatuk bűnösnek érzi magát helytelen viselkedése után.

A kutyatulajdonosok anekdotái érdekesek és lenyűgöző kutatásokat inspirálhatnak a kutya intelligenciájáról és viselkedéséről, de fontos kiemelni, hogy ezek nem tények

– állítja Amalia Bastos az új-zélandi Aucklandi Egyetem doktora, aki a jelenlegi féltékenységgel foglalkozó kutatásban is részt vesz.

A kutyák féltékenységével kapcsolatos eddigi munka ígéretes: tanulmányunk azt mutatja, hogy a kutyák három féle féltékeny magatartást mutatnak. Figyelmeztetünk azonban arra, hogy az a tény, hogy a kutyák féltékeny magatartást tanúsítanak, nem feltétlenül jelenti azt, hogy épp úgy féltékenyek, mint mi

– teszi hozzá Bastos.

A kutatás során a vizsgált kutyák megpróbáltak a tulajdonos és a potenciális rivális közé furakodni. Úgynevezett megközelítési választ adtak, ami egyetemes viselkedés, ugyanígy reagálnak a csecsemők és gyerekek is a féltékenységet kiváltó helyzetekre.

A kísérlet során szőrös élettelen tárgyakat is simogattak a tulajdonosok, de a kutyák erőteljesebben reagáltak, amikor gazdáik egy potenciális vetélytárssal léptek kapcsolatba, mint amikor egy élettelen tárggyal. És a reakciók mindig az interakció miatt következtek be, és nem akkor, amikor a tulajdonos és a rivális ugyanabban a szobában voltak, de nem voltak egymással kapcsolatban.

Korábbi tanulmányokban soha nem tesztelték a kutyák reakcióit arra, hogy a tulajdonos és a rivális ugyanabban a helyiségben tartózkodik, de nem lépnek kapcsolatba. Amikor a tulajdonosok gyapjas hengereket simogattak, a rivális kutya mindig jelen volt a közelben. A vizsgált kutyák azonban nem próbáltak közelíteni, csak akkor, amikor a tulajdonos az igazi állatokat simogatta. Ez pedig megmutatta, hogy a másik állat simogatása váltja ki a féltékenységi reakciót

– mondja Bastos.

Bár ez a kutatás egy fontos lépés, további kutatásokra van szükség annak kiderítésére, hogy a kutyák ugyanúgy élik-e meg a féltékenységet, mint az emberek.

Kapcsolódó
Így változtatta meg az ember a kutyák agyát
A tenyésztés nem csak a kutyák megjelenésén és viselkedésén változtatott.