Kertünk-Portánk

Ezért ne kiabáljunk soha a kutyánkkal, ha igazán szeretjük

A jutalmazás célravezetőbb nevelési módszer kutyák esetében is, mint a büntetés.

Bár szeretjük a kutyánkat, de valószínűleg időnként az őrületbe kerget mindannyiunkat a viselkedése, hisz előfordul, hogy a szőnyeget, a lábtörlőt vagy épp a zoknit tépi, és a vendégekre is folyamatosan felugrál. Ennek ellenére is óva intenek a szakértők attól, hogy indulatunkban kiabáljunk rájuk, mert az rossz hatással van hosszú távon a viselekedésükre, írja a Mother Nature Network.

A portugáliai Porto egyetemének, az Universidade do Porto-nak a kutatói 42 kutyát tanulmányoztak a jutalmazáson alapuló oktatási iskolákból, ahol különféle játékokkal dolgoztak, és 50 kutyát olyan iskolákból, amelyek averzív kondicionálást alkalmaztak, mint például a rákiabálást vagy a pórázon fegyelmezést.

Averzív kondicionálás

Az averzív kondicionálás olyan tanítási-viselkedésformálási technika, amelyben a nem kívánatos viselkedésformák megjelenését ismétlődő büntetéssel vagy kellemetlen ingerek adásával szüntetik meg.

A kutyákat három edzés első 15 percében vették nyilvántartásba, a nyálmintákat pedig edzés után, valamint otthon vették le tőlük azokon a napokon, amikor nem voltak kutyaiskolában. A kutatók minden egyes kutya nyálában meghatározták a stresszhormon, vagyis a kortizol szintjét nyugalmi állapotban és az adott edzések után egyaránt.

Megfejtették a kutyák boldogságának a titkát
Meglepő eredményre jutottak a kutatók.

A kutatók a stresszre utaló viselkedést is figyelték, többek között az ajkak nyalogatását, az ásítást, és elemezték a kutyák általános viselkedését, hogy megfigyeljék, feszültek vagy nyugodtak-e.

Megállapították, hogy az olyan osztályokba beiratkozott kutyák, amelyekben kiabáltak velük és pórázon vezetve tanították őket, magasabb kortizolszintet mutattak a foglalkozások alatt, mint otthon. Több stresszre utaló jelet adtak, mint különösen az ásítás és ajkak nyalása. A pozitív megerősítéssel, jutalmazással dolgozó csoportokba járó ​​kutyák azonban kevesebb stresszel kapcsolatos viselkedést mutattak, és normál kortizolszintjük volt a foglalkozás során is.

Eredményeink azt mutatják, hogy az averzív módszerekkel kiképzett kutyák stresszesebbek, pesszimistábbak voltak általánosságban, mint a jutalmazáson alapuló módszerekkel kiképzett kutyák mind rövid, mind hosszú távon

– nyilatkozták a kutatók.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

4 éve egy Nemzetközi Minősítő Gyakorlaton kellett részt vennünk Marcussal, ahol alpintechnikával egybekötött katasztrófavédelmi mentési feladatot szimuláltunk külföldi szakemberek előtt. Nem voltunk rá felkészülve, de meg kellett csinálnunk, így odaálltam, hogy bármi lesz, a kutya nem láthatja rajtam, hogy izgulok, feszült vagyok. Utólag belegondolva ez fordítva sült el, Ő állt ott teljes magabiztossággal, nyugodtan bekötve a hevederbe és nézett rám, úgy, hogy “no para minden király lesz”. Azt hiszem ez hiányzik a legjobban, amióta nincs velem, de ezt tanultam meg Tőle igazán. Ahogy eddig is mondtam, nem azt a kutyát kapod, amelyiket szeretnéd, hanem amelyikre éppen szükséged van…. #kutya #kutyaiskola #kutyaiskolavárosliget #kutyatréner #dogtrainer #hungariandogtrainer #dogtraining #budapest_dogtraining #kutyaoktatás #budapest #városliget #kutyabarát #okoskutya #lelkesgazdik #belvárosikutyák #kutyakiképzés #motiváció #kutyus #budapestdog #kutyáznijó #tudatosgazdi #kutyaovi #kutyaszeretet #kutyaélet #menőgazdi

Kutya Guru Kutyaiskola (@kutyaguru_varosliget) által megosztott bejegyzés, Okt 24., 2019, időpont: 1:54 (PDT időzóna szerint)

A stressz tartós hatásai

A következő lépésben a kutatók megvizsgálták, vajon a kemény edzés krónikusan befolyásolja-e a kutyák állapotát.

A kutyákat megtanították arra, hogy a szoba egyik oldalán lévő tálban mindig van kolbászkeverék. A szoba másik oldalán elhelyezett tálban nem volt jutalomfalat, de mindkettőt bekenték kolbásszal, hogy a szaga ne árulja el, melyikben van a jutalom.

Ezután a tálat más helyekre tették, hogy megfigyeljék, milyen gyorsan találják meg a kutyák a jutalomfalatot. A keményen kiképzett kutyák lassabban találták meg a kívánt tálat, vele pedig a jutalmazást. Ezekben az esetekben a kutatók szerint a kutyák negatív tapasztalatai pesszimistává tette az állatokat, ezért nem keresték olyan intenzitással a jutalomfalatot, mint a pozitívan kiképzett kutyák, akik bíztak a jutalmazásban.

A kísérletek azt támasztották alá, hogy hatékonyabban nevelhető a kutya jutalmazás-alapú kiképzéssel, mint az averzív módszerekkel. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi esetben a kutyák jólléte és boldogsága is veszélybe kerül.

Vajon felismered a kedvelt kutyafajtákat? Teszteld tudásod!
Aki a kutyákat szereti, rossz ember nem lehet.

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik