Kertünk-Portánk

A nők doktora a pásztortáska

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Számtalan kiváló hatása van.

Gyerekkorunkban csak letéptük kicsi, szív alakú termését, és napsütéses délutánokon a játszótéren marokszámra fogyasztottuk. Nem tudtuk a nevét, sem azt, hogy mire jó, valamelyik szülő azt mondta ehető, hát ettük. Olykor pedig, ha a mag megérett, csörgőt készítettünk belőle.

Kapcsolódó
Gyógynövénygyűjtési kisokos: mit, mikor, hol és hogyan
Gyógynövény-kedvelőknek hasznos olvasmány.

Ez volt a pásztortáska, melynek apró becőketermése táskaformájú, erről kapta nevét is.

Az Európában őshonos gyom- és gyógynövény a világon sokfelé elterjedt. Gyakorlatilag bárhol megterem, csupán  nem túl száraz talajra és napsütésre van szüksége. Utak mellett, városokban, kertekben egész nyáron megtalálható, virágait főképp április-májusban hozza.

Sokszínű Vidék

Bár sokan nem tudják, a pásztortáska ehető. Nem csak kis szív termése, de benne a magja, egész hajtása és még a növény gyökere is. Mind felhasználható gyógyászati célokra is. A virágos szárának felső részét szokás begyűjteni tavasz végén, és ősz elején, amikor másodszor virágzik.

Tartalmaz vérzéscsillapító peptidet, cserzőanyagokat, ásványi sókat, gyantát, flavonoidokat, szaponinokat, B1-, B2-, B3- és C-vitamint, valamint káliumot és kalciumot.

Főként a nők doktorának mondják, hiszen gyulladáscsökkentő, vizelethajtó és vérzéscsillapító hatásokkal rendelkezik. A nőgyógyászati panaszokra kiváló: szabályozza a ciklust, csökkenti a menstruációs fájdalmakat, és a változó kori vérzésre is hatással van. Csillapítja a klimax kellemetlen tüneteit is.

Egyéb vérzésre is kiváló, orrvérzést, gyomor és bélvérzést csillapít és vértisztító hatása is van.

Sokszínű Vidék

Kiemelhető jó tulajdonsága még:

  • Fertőtlenítő hatású, így húgyuti fertőzéseknél kiválóan használható.
  • Szabályozza a vérkeringést és káliumtartalmának köszönhetően erősíti a szívet.
  • Nyugtató hatású.
  • Hatásos ízületi fájdalmak esetén.

Tea elkészítése:

A szokásos módon forrázzunk le 2 teáskanálnyi gyógyfüvet 2 deciliter vízzel. hagyjuk állni 10-15 percig, majd szűrjük le. Napi egy-két csészével fogyasszunk.

Kapcsolódó
Ismered a gyógynövényeket? Teszteld tudásod!
A gyógynövények a barátaink. Teszteld, te mennyire ismered őket!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik