126 kilós tök termett a sántosi család kertjében

Hárman cipelték, de így is majdnem megszakadtak alatta.
Kapcsolódó cikkek

Hatalmas, húsos óriástökök terebélyesednek egy sántosi család kertjében, írja a sonline.hu.

A lap tudósítása szerint Takács Roland és felesége kezdő töktermesztőnek számít, egy kétezer négyzetméteres üres földterületen gazdálkodnak, ez az első szezonjuk.

Tanakodtunk, hogy milyen növényt termesszünk itt, és egy ismerősünk javasolta, hogy tököt vessünk, mivel a föld pihentetve volt és a Surján patak partján lévén nagyon ideális a talaj, igen gazdag az ásványianyag-tartalma

– mondta a fiatal gazda.

Hozzátette, az óriástökök magját az Egyesült Államokból rendelte, de hazai termelőktől is vettek magokat és egy-két palántát. A dísztökök szinte mind elkeltek már, most keresik a halloween tököt, a sütőtököt.

Kapcsolódó
10 emberből 9 nem tudja, hogy mire jó a luffatök
Éretlen termése savanyítva és rántva is kiváló.

Eddigi legnagyobb termésük 126,5 kilogrammot nyomott, amelyet a bőszénfai lecsófesztiválon megcsodálhattak az érdeklődők.

A Somogy Bróker csapata standját díszítette az óriás tökünk. Mire másnap délután mentünk volna érte, addigra már csak a hűlt helye maradt. Valaki odaadta egy helyi családnak, aki disznókat tart. Bízom benne, hogy az állatoknak ízlett

– mondta mosolyogva Takács Roland.

A gigatök olyan nehéz volt, hogy hárman cipelték, de így is majdnem megszakadtak alatta.

Házuk előtt különleges tökkompozíció található, ahol az összes fajtát bemutatják. Sokan megállnak itt egy fotóra, jártak már náluk Pécsről, Dél-Somogyból és a Balaton környékéről is.

Kapcsolódó
10+1 inspiráló tökház, amiben akár vendégeket is fogadhatunk
Aki szereti a tökösen kreatív megoldásokat, azok most szuper ötleteket meríthetnek.