Kertünk-Portánk

Így esznek egy kisfiú kezéből a széncinegék

Harmath Beáta
Harmath Beáta

Harmath Beáta szentendrei amatőr fotós már több alkotásával is bizonyította Facebook-oldalán és portálunkon is, hogy ha az ember megfelelő türelemmel és bizalommal fordul a természet felé, akkor bizony csodás pillanatokat kap viszonzásként.

Nemrég egy nagy városi ligetben jártak, ahol Vince kisfia gondolt egy merészet, és a kezéből kínálta meg a széncinkéket.

Harmath Beáta

Cinkét etetni olyan helyeken, parkokban, erdő szélen, kertekben lehet, ahol rendszeresen etetik őket, hozzá vannak szokva az emberek közelségéhez. De ahhoz, hogy kézre repüljenek, így is csend, nyugalom és türelem kell. Meg persze szerencse is. A kisfiamat nagyon sokat viszem ki a természetbe, tudja, hogy kell ahhoz viselkednünk, hogy a természet megajándékozzon ilyen pillanatokkal

– mondta el a Sokszínű Vidéknek Beáta, hozzátéve,  hogy a széncinegék sokkal bátrabbak, könnyebben kézre szállnak, mint a kék cinegék. Ők bizalmatlanok. Amúgy a hántolatlan napraforgómagot szeretik a legjobban.

Harmath Beáta

A fotós elmondta azt is, hogy nagyon gyakran járnak kirándulni és  soha nem tervezik meg előre, hogy mit fotóznak.

Csak sétálunk, nézelődünk, bogarászunk. Azt fotózzuk, ami “szembe jön” velünk. Az, hogy a cinke Vincém kezéből evett, meglepetés volt. Megpróbálta, mert láttuk, hogy ott bátrabbak a cinkék, de nem volt semmire garancia. Szerencsénk volt

– tette hozzá Beáta, aki arra is megkért bennünket, hogy a pontos helyszínt azért ne írjuk le, mert sajnos már előfordult, hogy a nagy érdeklődés miatt továbbállt egy különleges madár az élőhelyéről.

Kapcsolódó
Jégmadár vadászott Szentendrén
A városban, a Bükkös-patak partján szúrta ki egy kisfiú ezt a fürge, rejtőzködő szépséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik