Kertünk-Portánk

Eladó egy klebelsbergi tanyasi iskola Domaszéken

Otthon Centrum
Otthon Centrum

Klebelsberg Kunó építtette azt az iskolaépületet, amelyet most eladásra kínálnak Domaszéken, írta meg a Délmagyarország.

A tanyán álló másik, időközben felújított ház is az iskola része volt egy időben, a kettőt együtt vagy külön is meg lehet vásárolni. A birtokhoz még egy harang is jár.

A mintegy 10 ezer négyzetméteres telken egy 1930-as évek környékén épült iskola és az 1800-as évek közepén létesített kúria áll, utóbbi szintén az oktatási intézmény részeként működött egy időben. A tulajdonos mellett egy egykori diák is mesélt az épületről.

Kapcsolódó
Megszervezik a falusi fortélyok iskoláját Nagyszékelyen
A falusi, természetközeli életről, a praktikus megoldásokról tájékoztatják az érdeklődőket.

Török István elmondta, még a lánya is idejárt, végül 1979-ben szűnt meg ezen a helyen az oktatás.  A tanya a téeszé lett, majd annak megszűnése után 1995-ben egy sokáig Németországban dolgozó, majd onnan hazaköltöző vállalkozó vásárolta meg. A klebelsbergi iskolaépületet meghagyta eredeti állapotában, a másikat viszont felújította, abban lakik jelenleg.

Fontosnak tartotta, hogy a birtok bejáratánál álló harangot is pótolja, amelyet elloptak, mert az is része volt az iskola történetének.

Van, aki teljesen újjáépítené és közösségi házként nyitná újra, volt, aki műtermet álmodott ide, mások viszont lakhatási célra nézegetik

– mondta el a Délmagyarnak Ördög Zoltán ingatlanértékesítő.

Az iskolaépületet egyébként 29,9 millió forintért árulják.

Kapcsolódó
Egyre népszerűbbek a magyar tanyák
Sokan ismerik fel ennek az életmódnak az előnyeit.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik