Kertünk-Portánk

A nyugalom szigete lett a gaztengerben álló öreg házból

A házaspár számára a ház nem csak egy ház, sokkal inkább egy életérzés.

Hazánkban számos kincs van. Akad, aki a kincset egy szép tájban, más tárgyakban, néha még szemétben is, vagy romos, felújításról álmodó öreg házakban látja meg. S ha meglátja, addig csiszolja, míg valódi ékkő nem válik belőle.

Így történt ez Simonné Pill Hajnalkáék esetében is, akik Balatonalmáditól 7 kilométerre, Szentkirályszabadján, egy gaztenger mögé elbújt házikóban látták meg a lehetőséget – és csodát varázsoltak belőle.

Simonné Pill Hajnalka

Pontosan nem tudom a ház mikor épült, de egy 1920-as képeslapon már szerepelt. Én első látásra beleszerettem, és bár a párom le akart beszélni a megvásárlásáról, mert látszott, hogy rengeteg munka lesz vele, végül 2015-ben megvettük

– mesélt a kezdetekről Hajnalka.

A kőből készült ház hatalmas gazban állt a domboldalban. Szó szerint, mert az épületek egy része a föld alatt volt.

Elől volt a tiszta szoba, középen egy konyha, míg a hátsó helyiség kovácsműhelyként funkcionált. Tartoztak hozzá melléképületek, amikből aztán fürdőszoba, hálófülke és terasz lett.

Elkezdtük a munkálatokat, amiből volt bőven, hisz akkor már tíz éve elhagyatott volt a ház. Hat évig folyamatosan dolgoztunk rajta. Bármihez nyújtunk, mindennel nehézségbe ütköztünk, de kitartottunk. Végig igyekeztünk megtartani a ház eredeti, régies stílusát

– árulta el Hajni, aki azt is elmondta, hogy minden munkát ők maguk végeztek barátok és rokonok segítségével.

Galéria
Simonné Pill Hajnalka

Bevezették a vizet, villanyt, csatornát, helyreállították a falakat. Betonoztak, burkoltak, nyílászárót és tetőt cseréltek – elkészült minden, amire szükség volt. Elkészült a fürdőszoba, majd a galéria és a terasz is.

Az udvaron is volt tennivaló. Gazirtás és tereprendezés után végül még egy kemence is került az udvarra.

Sokat dolgoztunk, de minden pillanatát élveztem. Szerettem látni, ahogy egyre szebb lett. Ma már elmondhatom, a szívünk csücske lett a ház. Bár jelenleg csak a hétvégéket töltjük benne, az öregkorunat itt képzelem el, itt, ahol megszűnik az idő és lelassul az élet. Távol a modern világtól. Itt nyugalom van, itt ráérünk mindenre

– összegzett Hajnalka.

Galéria
Simonné Pill Hajnalka

Ritka kincsre találtunk. Nem csak házat kaptunk, hanem sokkal többet. Egy életérzést. Számunkra ez lett a nyugalom szigete. Sok volt a munka vele, de nem bántuk meg, hogy bele kezdtünk

– árulta el a boldog háztulajdonos.

Galéria
Simonné Pill Hajnalka
Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik