Horgolt karácsonyfát készítenek a Balatonnál

Nyolcszáz terítőből áll.

Mintegy nyolcszáz horgolt terítőből áll az a különleges és kreatív installáció Balatonlellén, amit idén készít karácsonyra a Civilek Lellei Közössége. Szorgos kezű és vállalkozó szellemű lakosok állítottak össze az öt méter magas horgolt karácsonyfát, írja a sonline.hu.

Az ötletgazda, Gyetvai Erika célja nemcsak az volt, hogy elkészüljön egy dekoráció a város számára, hanem hogy összehozza a generációkat, és megszólítson olyan embereket is, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak kimozdulni otthonukból.

Horgolt karácsonyfát Lellének!/Facebook

Mindig igyekeztem észrevenni, ha valaki segítségre, akár lelki támaszra szorul. A segítő szakmából kerültem nyugdíjba, de azóta sem engedtem el azoknak a kezét, akik ma is számítanak rám. Ez éltet, ez tesz boldoggá

– mondta el az ötletgazda, aki 30 tagot számláló horgoló-kötő csapatával a népi kézművesség hagyományait igyekszik ápolni és átörökíteni.

Gyetvai Erika már januárban szervezkedni kezdett, felkeresve azokat, akik tudnak horgolni a településen, és szívesen elkészítenének egy-egy motívumot. Sokan jelezték, hogy szívesen csatlakoznának a kezdeményezéshez.

A legmeghatóbb számomra az volt, amikor az egyik idős hölgy, aki betegsége miatt nehezen tud beszélni, az unokájával üzent, hogy milyen boldog, hogy végre ő is kedveskedhet valami széppel a városnak. A generációk összehozása sikerrel járt, tizennyolc éves és nyolcvanhat éves résztvevőnk is van. Az egyik fiatalember a padláson talált rá nagymamája többdoboznyi fonalára és hozta el nekünk, de olyan ügyes kezű alkotó is van a településen, aki száz kis terítőt készített

– mondta el Gyetvai Erika, aki reméli, a kezdeményezéssel örömtelibbé és meghittebbé válnak Balatonlelle adventi rendezvényeit.

Horgolt karácsonyfát Lellének!/Facebook

A dekoratív, egyedülálló fát faragott csúcs díszíti, melyet Horváth László fafaragó készített, azzal a faragott táblával együtt, ami a harminchat alkotó nevét tartalmazza.

Kapcsolódó
4 tipp, hogy tovább maradjon szép a karácsonyfa
Soha ne vegyünk olyan fenyőt, amelyen már vannak sárga levelek.