Ilyen egy szuperkonyha, ha a feleség megálmodja, a férj pedig megvalósítja

Csapatmunka a javából.

Ha az ember bútort tervez az otthona valamelyik helyiségébe, akkor olyan, mintha egy üres lap kerülne a kezébe, amit majd kedve – és persze, lehetőségei – szerint telerajzolhat. És vannak, akik nehezített pályán indulnak és egy „összefirkált, összegyűrt lapot” kapnak a kezükbe, amit először le kell radírozni, ki kell simítani és csak utána jöhet a rajzolás.

Így volt ezzel Szabó Krisztina és férje is, akik előbb alaposan szétverték a helyiségeket, majd közösen megalkották házuk új konyháját. Krisztina nem csak megálmodta, hanem precíz módon meg is tervezte, párja pedig elkészítette.

Személy szerint engem a konyhaajtókon levő különleges díszek fogtak meg a konyhában, de aztán kiderült, hogy nem csak külsőre figyelemre méltó a bútor, hanem belsőre is, ugyanis Krisztina a rendszerezés nagymestere, erről készít videókat is. A Sokszínű Vidék kérdéseire válaszolna elmesélte, hogyan alkották meg a konyhájukat és mit ajánl a rend megteremtésére és fenntartására.

Szabó Krisztina

A konyhád építése gyakorlatilag a ház „szétbombázásával” kezdődött. Mekkora átalakítása volt szükség az otthonotokban?

Fiatalkoromban sokat jártam ebben a házban, mert itt lakott a gyermekkori barátom. Emlékszem, már akkoriban is szerettem átjönni, játszani. Akkor a kert volt a kedvenc részem, mert teljesen körbezárt, épületekkel határolt, elburjánzott zöld rész volt, mint egy titkos kert, amiről más nem tud.

A ház borzalmas állapotban volt már akkor is, mire megvettük még inkább azzá vált. Az összes vízvezetéket, elektromos hálózatot ki kellett cserélni, a mennyezetet lentebb hozni és lett egy új ablakunk is. Az aljzatbetont mindenhol felvertük, leszigeteltük alulról, padlófűtést csináltunk, majd újra kellett betonozni az egészet.

A hálószobától és a mini gyerekszobától eltekintve mindenhová járólap került, így a konyhába is.

Ezek önmagukban is hatalmas munkával jártak, de a legnagyobb átalakulást mégis két nagyobb, központban lévő fal kiütése jelentette. Ezeket vas áthidalóval és egy betonoszloppal váltottuk ki. Így lett a konyha az otthonunk központja, innen nyílik minden más helység, így a nappali, fürdő, mosdó, gyerekszoba, hálószoba.

Fotógaléria a nehéz kezdetekről – megnyitható a képre kattintva

A konyhát te tervezted, férjed pedig megcsinálta. Van valamilyen korábbi tapasztalatotok is ezen a téren?

A férjem szakmáját tekintve faipari technikus, bár nem ebben helyezkedett el és nem is követi az újításokat.

Én gyógytornász vagyok, de szeretem a praktikus dolgokat, az egységességet. Pinterestről sok ötletet merítettem a tervezgetés során, néhány ötletet össze is fésültem. Amire nem találtam számomra tetsző megoldást, azt kitaláltam. A legtöbb rendszerezőt én készítettem kartonból és öntapadós fóliából. Ezeknek készítettem is egy TikTok-fiókot, ahol megmutatom, én hogyan csináltam fillérekből mutatós rendszerezőket, hogyan rendszerezek. Mióta ezeket a videókat készítem, már „oktató”-, bemutató videókat is készítek egy öntapadós fóliákat forgalmazó webshopnak.

Már alakul a konyha – a fotógaléria megnyitható a képre kattintva

Első ránézésre a legkülönlegesebb részlet a faragott (hatású?) kör alakú díszítés, ez hogyan készült?

Az egész lakás dekorját, elrendezését én terveztem, így a konyhabútort is.

Mivel a férjemnek munka mellett nem sok ideje volt, így asztalossal szerettük volna csináltatni a bútort, de ő mindenképpen a modern stílust akarta rámbeszélni, így végül mégis a férjem készítette el, s bár hosszú időbe telt, nem bántuk meg.

A konyhánk legszembetűnőbb és legszebb dekorja végül egy 30 centiméter átmérőjű fafaragás lett, amit az interneten rendeltem hosszas keresgélés után.

Szabó Krisztina

Melyik elem az, amelyikre leginkább büszke vagy?

Az egész konyhánkat imádom, mert amellett, hogy gyönyörű, nagyon praktikus, rendszerezett és egységes képet is fest.

Legbüszkébb a kihúzhatós elemekre vagyok, mert áttekinthetővé teszi a mély szerényeket is.

Ilyen például a takarítószeres és a kamraszekrényem is. Jobban belegondolva, majdnem minden része kihúzható a konyhámnak…

A TikTokra készített videóid fő témája a rendszerezés. Fontos számodra, hogy minden rendben, a helyén legyen?

Hogy fontos-e, hogy minden a helyén legyen? Inkább az a fontos, hogy mindennek helye legyen. Ha mindennek megvan a maga helye, sokkal könnyebb a rend megtartása. Ennek alapja a szelektálás. Csak azt tartsuk meg, amire valóban szükség van. Vásárláskor pedig gondoljuk végig, hogy van-e hely az adott tárgy számára. Ha a környezetemben rend van, a lelkemben is rend van.

Mit tanácsolsz azoknak, akik saját maguk szeretnék megtervezni a konyhájukat?

Vannak alapvető dolgok, amiket nem én találtam ki, de érdemes megfogadni.

Ilyenek például:

Kapcsolódó
Nagymamáink korát idézi a felújított retro nyári konyha
Egy szelet múlt, ami sokat jelent a jelenben és felbecsülhetetlen érték lesz a jövőben.