Tisztítja a kertet és nem okoz kárt a ligeti csiga

Segít megtisztítani a kertet.

A csigák általában nem szívesen látott vendégek a kertben, hiszen képesek mindenféle növény levelét megrágni. Különböző módszerek vannak az elűzésükre, kiirtásukra, most viszont nem ezekről lesz szó, hanem éppen az ellenkezőjéről: van olyan csiga, ami a kertünk barátja.

A ligeti csiga (Cepaea nemoralis) Nyugat- és Közép-Európában őshonos szárazföldi csigafaj, amit Észak-Amerikába is behurcoltak. Sötétszájú ligeticsiga néven is említik. Nyugat-Európában az egyik leggyakoribb szárazföldi csigafaj. Magyarországon a Dunántúlon, annak is inkább a nyugati felén fordul elő, a Dunától keletre csak két helyről ismert.

Erdőkben, réteken, sövények, bokrok alján, kertekben és parkokban él. Körülbelül 2 centiméteres, sárga alapszínű, sötét, spirális szalagszerű mintázatú háza van. borít. Elsősorban az elhalt növényi maradványokkal táplálkozik, mezőgazdasági károkat nem okoz, így segít megtisztítani a kerti ökoszisztémát. Korhadó vagy hervadt növényi részeket fogyaszt, mezőgazdasági károkat nem okoz.

Magyarországon védett állat, eszmei értéke 5 000 Ft.

Kapcsolódó
100 ezer forintot érő csiga a természetvédelem gyöngyszeme
Természetvédelmi értéke 100 ezer forint.