Az ősz még ki sem teljesedett, de a vadgesztenyefák ágai már bebarnult, száraz leveleket viselnek, sőt vannak, amik már teljesen csupaszon állnak. Nyár közepe, vége felé, jóval a természetes lombhullás előtt, a vadgesztenyefák levelei elbarnulnak, és elszáradva hullani kezdenek. De mi áll ennek a hátterében?
Erre a kérdésre kereste a választ az Agrofórum.
Vadgesztenye levélaknázó moly
A fő károsító a vadgesztenye levélaknázó moly, melynek lárvái a levelek bőrszövete alatt élnek, áttetsző foltokban, úgynevezett aknákban. A foltok elhalnak, és gyakran összefolyhatnak. Erős fertőzésénél a levelek elszáradnak, majd lehullanak, ez még az őszi lombhullást megelőzően történik. A molynak évente 3 nemzedéke fejlődik ki, védekezés szempontjából a legjelentősebb a lehullott, fertőzött, a talajon áttelelt levelekből áprilisban előbújó 1. nemzedék. Éppen emiatt nagyon fontos a lehullott levelek összegyűjtése tél végéig, amivel a tavaszi rajzása megelőzhető.
Vadgesztenye guignardiás levélfoltossága
Gyakran okoz oldalerek között növekvő, nagy kiterjedésű, barna, elhalt foltokat. Megjelenésére májustól nyár végéig számíthatunk. Az alsó elhelyezkedésű leveleken gyakoribb, ahol párásabb a levegő. Fertőzött leveleken telel a gomba, őszi lomb összegyűjtésével és megsemmisítésével lehet védekezni ellene.
Vadgesztenye lisztharmat
Felszaporodása a leveleken is általános. Jellegzetes fehér gombabevonat a levelek deformációját, hullámosságát, majd elsárgulás után annak elhalását, hullását idézi elő.
Élettani levélszáradás
Forró nyári hetek után, melyek csapadékhiánnyal, szárazsággal párosulnak, a levelek szélén jelentkezhetnek a szárazság, vízhiány és a napégés következtében kialakuló nagy felületre kiterjedő levélszáradások, melyeket súlyos, levélhullás követ. Főként út menti fáknál van jelen, ahol számukra a talaj nem megfelelő. Ez a fa gyengülését okozza, és lassú kipusztulásukhoz vezet.
A vadgesztenye vagy népies nevén bokrétafa nem csupán szépsége miatt hasznos, levelei, virágai, és magjai a népi gyógyászatban is ismeretesek.
A terebélyes koronájú, fűrészes levelű fa termése ősz végén érik. Termése nem ehető, viszont kiválóan alkalmas játékra, a gyermekek egyik nagy kedvence. A fényes, szabálytalan alakú makkokból fogpiszkáló, gyufaszál, és egy adag kreativitás segítségével bájos figurák készülhetnek.