Idén is megválasztják a Balaton legszebb házát

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) a Balatoni Szövetséggel (BSZ) közösen 2023-ban immár hatodik alkalommal hirdette meg az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázatot.

A pályázat anyagi hátterét az Építési és Közlekedési Minisztérium biztosítja idén megemelt összeggel, a bírálóbizottság elnöke Lánszki Regő építészeti államtitkár lesz. Változás a korábbi évekhez képest, hogy most nem hirdettek meg kategóriákat – hangzott el a Balatoni Szövetség (BSZ) közgyűlésén szerdán Zalakaroson, amelyről a Hírbalaton számolt be.

A pályázatra a Balatoni Kiemelt Üdülő Körzet területén épült, 2013. november 15. után használatba vett épületekkel lehet jelentkezni rendeltetéstől függetlenül.

Jelentkezni az épület felelős tervezője tud a www.azevbalatonihaza.hu honlapról letölthető nevezési lap segítségével. Erre az oldalra lehet feltölteni a pályázat anyagát, mely a kitöltött jelentkezési lapból és nyilatkozatokból, tervdokumentációból és hat fényképből áll. A pályázat honlapját a Lechner Tudásközpont biztosítja és üzemelteti.

A pályázat 2023. november 15-én indult, jelentkezni 2023. december 31-ig lehet.

Díjazásra bruttó 2 000 000 Ft áll rendelkezésre.

A pályázat lebonyolításában a BSZ partnerei: NABE, Építési és Közlekedési Minisztérium, a Magyar Építész Kamara, Magyar Építőművészek Szövetsége, Zala Vármegyei Építész Kamara, Somogyi Építészek Kamarája és a Magyar Építészek Veszprém Vármegyei Kamarája.

A pályázat célja a jó gyakorlatokon keresztül szemléletformálás, figyelemfelhívás a minőségi kortást építészetre, valamint a példaértékű tája-, illetve környezetbe illesztés bemutatása. A pályázatban most nincsenek kategóriák kiírva, a bírálóbizottság a beérkezett pályaműveket áttekintve dönt a díjazandó épületekről.

Az eredményhirdetésre várhatóan 2024 második negyedévében kerül sor.

Kapcsolódó
Budapesti és badacsonyörsi épület nyerte az év háza díjat
A két abszolút fődíj mellett két szakmai és további négy különdíjat is kiosztottak.