Hajfonatos pampafűvel készülnek a zimankóra

Egy "pampás" hajfonattal novemberben is feldobhatjuk a kertet.

Korábban is írt már a Sokszínű vidék látványos megoldásokról a kertben, volt aki az utcai díszfüvet alakította át a járókelők legnagyobb örömére. Egyesek tövig visszavágják ősszel a díszfüveket, mások inkább összekötözik a szerteszét álló leveleket.

Sokakat annyira megihletnek a látványos méretű növények, hogy fonni támad kedvük. Így gondolta az Ecséden élő Kollár Ninetta is, aki gyönyörűen megformázta a kerti díszfüvet. A növényt 3 éve ültették az új családi házuk udvarára.

Idén először hozott bugát, és mivel télire össze kell kötni a növényt, a fonás mellett döntöttünk. Több éve tanultam hajfonást, amit a mai napig hobbi szinten gyakorlok. Így jött az ötlet. A fonat nem igényelt sok időt. A pampafű az udvarunk ékessége lett

– magyarázta Ninetta a Sokszínű vidéknek.

A hevesi kertbarát egy Facebook-csoportban osztotta meg az alkotásáról készült fotót, és rövid idő alatt nagy sikert aratott vele.

Facebook / Kollár Ninetta

A többszáz hozzászólás között néhány egészen érdekeset is találtunk. Az egyik hölgy szerint az ő férje kevésbé ügyes kezű:

“Ez mester munka! Nálunk a fėrjem köti össze, de most is összevágta orrát, karját.”

Egy másik hozzászóló kissé irigykedve csodálta a fűkölteményt:

“Ez felháborító! Én a kislányom haját nem tudom szépen befonni, más meg egy bokron remekművet alkot..!”

megint mások szerint Ninettának sem volt túl nehéz dolga, hiszen

“…a növény nem ugrabugrál és nem áll fejen közben :) ”

Egy fiatalember pedig jóval egyszerűbben oldotta meg a téliesítést, amikor gondolván a közelgő ünnepekre karácsonyi grincsfává alakította a növényt.

Horváth Patrick

Egy biztos: a kreatív hobbikertészek fantáziája nem ismer határokat, és akinek szívügye a kert, télen sem tud pihenni.

Kapcsolódó
Mesebeli óriáskrizantém nőtt a mogyoródi templomkertben
Hatalmas gömbkrizantén nőtt a mogyoródi templom kertjében.