Kertünk pöttömke lakója az ökörszem

Életét szemeink elől rejtve, bokrok sűrűjében, dús aljnövényzet védelmében éli, ha meg is adatik vele a találkozás, az mindössze pár pillanatig tart.

Az ökörszem hazánk és Európa egyik legkisebb termetű madara. Magyar elnevezése testnagyságára utal, mérete valóban akkora, mint az ökör szeme. Ezzel a picike lényével pedig Európa és hazánk legkisebb termetű tollasa, a sárga és a tüzesfejű királykák után. Testhossza 9 cm, súlya 6-8 gramm. Kis mérete ellenére hangja igen erőteljes és messze hangzó.

Az alábbi felvételen csengő éneke hallható.

Farktollait gyakran merőlegesen felmereszti, majd lábait megrogyasztja, mintha kedvesen pukedlizne. Rövidtávú vonuló, illetve kóborló. Télen a hegyekből alacsonyabban fekvő területekre húzódik. Ilyenkor az ország egész területén, bokros árokpartokon, nádasokban és településeken és a kertekben is gyakori.

Titokzatos, rejtett élete Az ökörszem latin neve Troglodytes troglodytes. A görög – latin mondavilágban a trog – loditák barlanglakók voltak, akik, ha tehették kerültek a világosságot, a Napnak a fényét. Életük nagy részét a barlangok sötétjében élték. Az ökörszem tudományos nevét innen kapta, ami hűen tükrözi rejtett, bujkáló életét. Ez az aprócska madárka napjait bokrok sűrűjében, ágak, farakások védelmében tölti, ahová fény szinte alig jut be. Ezekben a rejtett zugokban kutatja fel a megbújó rovarokat, pókokat, amik táplálékát képezik. Rejtőzködő életéhez tökéletesen illik barnás, minden feltűnést kerülő, a környezetébe tökéletesen bele olvadó tollruhája. A hím és a tojó egyforma tollruhát visel.

Miskolczi Tímea Panny

Örökmozgó elevenség

Életét szemeink elől rejtve, bokrok sűrűjében, dús aljnövényzet védelmében éli. Szinte, mint egy kis egér úgy oson, surran, lopakodik a növényzet között, mindig a talajhoz közel. Aprócska léte ellenére azonban nagyon eleven, és, ha meg is adatik vele a találkozás az mindössze pár pillanatig tart. Hiszen egy szempillantás alatt változtatja a helyét. Egyik pillanatban itt, a másikban pedig már ott van. A legsűrűbb, legtüskésebb bokrok sem állják az útját, akadályt nem jelentenek a számára, fürgén surran át az ágak között.

Miskolczi Tímea Panny

Nehézkes repülés

Rövid, kerek szárnyai nem alkalmasak folyamatos és akrobatikus repülésre, ezért az ökörszem inkább a sűrű aljnövényzetben ugrál növényi szálról növényi szálra, ágról ágra. A bokrok, sövények, növényfoltok közötti távolságokat pedig a legrövidebb úton, többnyire térdmagasságban vagy ez alatt repülve küzdi le. Ez pedig szó szerint értendő, mivel ez a madárka néhány méretnél nagyobb távot erőből repülve tesz meg.

Miskolczi Tímea Panny

Kertek téli vendége

Ahogy beköszönt a hideg évszak az ökörszem kóborlásba kezd, ilyenkor az aljnövényzetben dús erdőségekből beljebb húzódik a lakott terültekre. Azonban csepp méretének és kiváló rejtőzködésének köszönhetően csak nagyon ritkán kerül a szemünk elé.

Miskolczi Tímea Panny

Az ökörszem azon madarak közé tartozik, melyek az etetőn elsősorban a nagyobb termetű fajok által termelt magtörmeléket fogyasztják, de belekóstolhat az almába, és igénybe veheti az etető itatóját is. Sűrű növényzetben bujkáló életmódja miatt elsősorban a talaj közelében, tehát a talajetetőkön érzi jól magát, de csak akkor, ha oda bujkálva és takarásból tud eljutni.

A galériában a folyton rejtőzködő madárka látható testközelből.

Miskolczi Tímea Panny
Miskolczi Tímea Panny
Miskolczi Tímea Panny

Az alábbi felvételen az ökörszem kedves szokását lehet megtekinteni

Kapcsolódó
Ismerjük meg kertünk csodálatos madarait és különös szokásaikat
Vegyük együtt szárnyaink alá tollas vendégeinket. Ismerjük meg őket és segítsük életüket!