Az otthonukat felújítók akár néhány évente is belevágnak egy ilyen projektbe, és a többség ilyenkor saját megtakarításait használja forrásként – derül ki a Praktiker országos reprezentatív közvélemény-kutatásából. Az eredmények alapján hazánkban a gyakoribb, de kisebb összegű, költséghatékony részfelújítások sokkal jellemzőbbek a teljes körű, nagy renoválásoknál. Azok, akik belevágnak a felújításba, a tapasztalatok szerint a nagy áruválaszték mellett a szakértői támogatást is fontosnak tartják.
Az otthonfelújítás komoly, sokszor összehangolt szervezést igényel, ugyanakkor a magyarok nem félnek tőle: a környezetüket megújítók többsége akár évente vagy 2-4 évente is belevág egy ilyen projektbe. A friss eredmények megmutatták, hogy otthonuk megújításakor többen a „sok kicsi sokra megy” elvét alkalmazzák:
Inkább gyakrabban vágnak bele kisebb felújításokba és fokozatosan újítják meg otthonukat.
Ilyenkor szívesen választják a nagy áruválasztékkal rendelkező, alapanyagokat és szerszámokat, valamint szakértői támogatást egyaránt kínáló barkácsáruházakat.
Az adatfelvétel országos reprezentatív mintán történt 2024 márciusában. A minta megoszlása életkor, nem, lakóhely szerint megfelelt az alábbi 20-60 éves magyar népesség összetételének: akik az elmúlt 2 évben végeztek, jelenleg végeznek vagy a következő 1 évben terveznek valamilyen felújítást végezni otthonukban (lakásukban, házukban, kertjükben) saját kezűleg vagy szakember segítségével, legalább 100 ezer forint értékben. Az adatfelvétel standardizált módszerrel kerül lebonyolításra, mintanagyság: 500 fő.
A tapasztalatok alapján már néhány százezer forintból is látványos eredményeket lehet elérni, például a falak festésével, egy-egy szoba, esetleg a vizes helyiségek kisebb átalakításával.
Az elmúlt években egyre népszerűbb energiatakarékossági szempontok miatti korszerűsítés már inkább a milliós kategóriába esik: például vizes berendezések, néhány nyílászáró, esetleg kisebb felületek szigetelésének cseréje. A válaszadók 24 százaléka jelezte, hogy 2-5 millió, 8 százalékuk 5-10 millió, 6 százalékuk pedig akár 10 millió forint feletti összeget is költ vagy tervez kiadni a felújításra. Ők már komplexebb, jellemzően több (villamossági, fűtési) rendszert is érintő korszerűsítést, valamint esztétikai frissítést is végeznek otthonukon, így számukra még fontosabb az áruházakban elérhető szakértői támogatás.
A válaszadók 41,6 százaléka ugyanakkor részben vagy egészben egyéb forrásokat (pl. hitel) vesz igénybe a felújítás költségeinek fedezéséhez, családi, baráti segítséget pedig 8,2 százalékuk említett.
Az otthonfelújításban érintettek jellemzően néhány évente szánnak legalább néhány százezer forintot ilyen tevékenységre. A legtöbben, vagyis a válaszadók 41 százaléka 2-4 éves gyakoriságot említett, ugyanakkor a megkérdezettek közel harmada (31,8%) évente legalább egyszer vagy évente akár többször is belevág kisebb felújításokba.