Varga-Végh Anita és férje, Gergő jelenleg három gyermekükkel Miskolcon élnek, de a feleség családi gyökerei és a Felső-Tisza-vidék iránt érzett szeretetük okán erősen kötődnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Panyola környékéhez. Anita az onnan két falunyira elterülő Nábrádon nőtt fel, szülei pedig ma is a kicsinyke településen laknak.
A közgazdászként dolgozó hölgyben tíz éve álomként született meg a gondolat, egy parasztház megvétele Panyolán. Vágya másfél éve teljesült, amikor megvásárolta a falu központjában álló portát.
A helyiek elmondása szerint a vályogház Panyola legrégebbi fennmaradt háza, klasszikus parasztház, ami az 1880-as évek környékén épült. Az 1920-as évektől elemi iskolaként funkcionált, miközben a helyi tanító hozzáépített egy új utcafronti házrészt. Állagát mindenkor óvták, legutóbbi tulajdonosa – akitől megvásároltuk – sok felújítást elvégzett az épületen
– vázolta fel a ház történetét Varga-Végh Anita.
Természetesen saját elképzeléseiknek megfelelően a miskolci házaspár is alakított az épületen. A feleség számára önmegvalósítás és egyfajta „saját vállalkozás” volt mindez, melyhez szabad kezet kapott párjától.
Arra ügyeltek, hogy a tornácos parasztház megőrizze eredeti építészeti jellegzetességeit. Maradtak a korabeli nyílászárók, a födém gerendázata, a tornác. A tetőcsere ellenben elodázhatatlan volt, de a ház belső részét alaposan átalakították. Nyitott teret álmodtak oda, ahol a nappali, konyha és étkező egy egységet képez.
Jómagam is sokat dolgoztam az átalakítás során, amikor sok új barátra találtunk. Vakolatot vertem, gletteltem, festettem, a terasz kőburkolatát csiszoltam, a mennyezeti gerendákat homokszórást követően lenolajjal kezeltem. A felújítás idején akadtak ugyan nem várt nehézségek, de a szemem előtt lebegő végső cél mindig segített ezekben a pillanatokban
– mondta a ház asszonya.
A belső terek tervezése, a ház berendezési tárgyainak, bútorainak beszerzése sem volt egyszerű feladat, ám másfél év leforgása alatt erre is sor került. A berendezési tárgyak többsége mentett bútor. Ezek többnyire egy régi nábrádi parasztházból és a nagyszülői házból kerültek a panyolai portára, felújításuk Anitának és nagybátyjának köszönhető.
A cserépkályhákat egy falubeli barátjuk, Bodó András készítette. A konyhában a fali csempéket, Anita barátnője, Oltyán-Bánfai Orsolya festette egyesével és formázta, égette azokat. Az asztalos munkákat egy közeli községből származó szakember, Papp Lajos és fia, Papp Tibor készítették, a kanapé Nagy Dávid fafaragó munkáját dicséri. Sokat segített a ház és kert szépítésében a testvér, Végh Andrea és egy kedves új ismerős Szabó Gyöngyi, akit Anita a ház felújítása során ismert meg.
Mindenkinek nagyon hálás vagyok. Szüleimnek – apukámnak, aki a kert gondozásában aktivizálta magát, anyukámnak, aki gyermekeinkkel való együttléttel, törődéssel és szeretettel segített a munkával teli napokon – férjemnek, barátaimnak, amiért támogattak az elmúlt másfél év kőkemény munkájában és segítettek, hogy ez a sok éves álom megvalósuljon
– összegzett Varga-Végh Anita.
A házat az előző tulajdonos vendégházként üzemeltette. Mint megtudtuk, az épület e funkciója megszűnt, azt a család és a látogatóba érkező barátok, rokonok „birtokolják”, feliratát értékmentés szándékával őrizték meg. Azt ugyanakkor nem titkolják, hogy valamikor – talán nem is a távoli jövőben – újra lehet vendégház az épületből, sőt a tágas kert akár gyermekeknek szóló hagyományőrző táboroknak is helyet biztosíthat majd.
A fotóra kattintva képgaléria nyílik, ahol megcsodálhatjuk a panyolai porta sok-sok részletét.
A cikkben látható fotókat Varga-Végh Anita készítette.
