Az utóbbi időben egyre több olvasói levelet kapunk a kertekben, lakott területen megjelenő rókákról.
Tény, hogy természetes környezetünk állapota romlik, így ezeknek az állatoknak az élőhelye is eltűnőben van, melynek oka lehet az aranysakálok elterjedése is.
És persze, nem csak a rókák elszaporodásáról van szó. A Balaton környékén már évtizedek óta komoly problémát okoz a nagyvadállomány, ami a mezőgazdasági termelés átalakulásával párhuzamosan jelentkezett. A lakókörnyezet közvetlen közelében élő nagyvadak ellen a gazdák és a helyi lakosok számára csak drága, stabil és magas kerítés jelent biztos védelmet. Sokan ezért inkább felhagynak a kiskerti mezőgazdasággal, szőlőműveléssel.
A településvezetők kezében nincs semmilyen jogi eszköz a helyzet kezelésére, legtöbben a helyileg illetékes vadászatra jogosultakhoz fordulnak, akik azonban többnyire kapacitáshiányra hivatkozva nem lépnek.
Tény, hogy az aranyosnak tűnő róka számos kellemetlenséget és kárt okozhat, ha a kertünkbe téved, ráadásul különböző betegségeket is magukkal hozhatnak a lakott területekre.
Ma már nem csak vidéki településeken számíthatunk megjelenésükre, hanem ahogyan egy olvasói levélből kiderül, Budapesten is.
Raczkocki Gergely olyan valós problémára hívja fel a figyelmet, ami egyre több ember életét megnehezíti.
A helyszín a XII. kerület Budapesten, de a történet tárgya lehetne bármelyik település, hisz a rókák oly mértékben elszaporodtak, hogy sokaknak problémát okoz a jelenlétük. A levélíró szerint nem az a gond, hogy a kertben ugrabugrál a cuki Vukocska, hanem az, hogy konkrétan kárt okoz és az személyes életterükbe mászik be.
Mint írja:
Kertkapcsolatos teraszunk van, meseszépre megcsináltuk. Sok olyan növényt tettünk be, ami a madaraknak télen bogyót terem eleség gyanánt, vagy olyan nagyméretű fákat, amik a otthon védelmet nyújtanak nekik. Kertünk lakói a madarak, mókusok, sünik, de 2 éve a rókák is megjelentek. Ezek a rókák nem félnek különösebben az embertől, akár a teraszt is kényelmesen birtokolják.
- Elviszik, megrágják a papucsainkat, cipőinket.
- Odapiszkítanak, odavizelnek.
- Éles karmaikkal a kerti kanapén futkároznak és alszanak.
- Nem lehet elfogyasztani este a teraszon úgy egy vacsorát, hogy az ételt ne hagyjam kint pár pár percre, mert bármikor felugrik és beleeszik.
- Naponta kell fertőtleníteni és felmosni a teraszt miattuk.
A vadásztársaság nem foglalkozik vele. A XII. kerület illetékesei most kezdik felismerni a problémát, és próbálkoznak megoldást keresni.
Jelenleg egyetlen megoldás marad, hogy én hívok egy céget, aki befogja. Ez jelenleg úgy néz ki, hogy 60 ezer forint egy darab róka befogása és elszállítása, és minősíthetetlen, hogy 40 ezer forintot akkor is ki kell fizetni, ha nem fogtak egy hét alatt semmit. Eddig 3 rókát vitettünk el a kertünkből, ez eddig 180 ezer forint
– írja Gergő.
Komplett iparág alakult a rókára, de a probléma forrása, hogy miért van ennyi róka, még mindig nem ismert. Érdemes lenne átnézni, hogy mi változott pár éve mondjuk a szabályozásban, mert tisztán látszik, hogy valami nincs rendben
– folytatja az elkeseredett levélíró.
És akik most úgy reagálnak, hogy “szegény róka”, “hagyjuk békében” ez az “ő területe”, meg “minek költöztünk az erdő közelébe”, szeretném, ha tudnák, hogy állatbarát és környezetvédő vagyok, de ne legyünk elvakultak. Nagyon sok embernek okoznak anyagi kárt ezek a vadak, és sok embernek az életét keserítik meg.
– zárja gondolatait a Budapesten élő Gergő.
Egy hónapja Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala tett közzé egy felhívást a lakott területen megjelenő, vadon élő rókák elleni hatékony védekezésre.
Villanypásztor
Minél magasabb a kerítés, annál jobb, mert úgy kevés esélyük van a rókáknak azt átugrani.
Reflektorfény
Ha kisebb területet, például egy tyúkólat vagy nyúlketrecet szeretnénk biztossá tenni, akkor a mozgásérzékelő lámpa lehet a legegyszerűbb. A mozgásérzékelő felvillanása ijedtséget okoz a vadállatok számára.
Vadriasztó
Az ultrahangos vadriasztás az állatok jó hallását fordítja ellenük. Az eszközzel számukra zavaró, számunkra viszont nem hallható hangokat sugárzunk feléjük, mellyel a róka távol tartható a kertünktől.
A témával kapcsolatban megkerestük az Országos Magyar Vadászkamarát.
Kérdéseinkre Földvári Attila szóvivő válaszolt.
Az Országos Vadgazdálkodási Adattár legfrissebb, 2022-23-as vadászati évre vonatkozó statisztikai adatai szerint a vörös róka becsült állománya 58 237, míg az elejtett egyedek száma 84 537 volt. Ezek a számok nagyjából megegyeznek az elmúlt néhány év adataival. Kutatások alapján az aranysakál kiszoríthatja a vörös rókát az adott élőhelyéről ( sokan ezzel magyarázzák a rókák kertekben való megjelenését), azonban egyelőre nem kell attól tartanunk, hogy az előbbi mindenhol nagy egyedszámban lesz jelen, míg az utóbbi eltűnik. Tudunk olyan területekről is, ahol mindkét faj egyszerre megtalálható – mondta a szakember.
Arra a kérdésre, hogy a vadásztársaságok kilőhetik-e a rókákat, azt a választ kaptuk, hogy vadászható faj, és állománynagysága, illetve ragadozóként az ökológiai rendszerben betöltött szerepe miatt egész évben elejthető fegyverrel és a jogszabályoknak megfelelő csapdával is.
Mi a teendő, ha rendszeresen rókát látunk a kertünkben?
Próbáljuk megelőzni, hogy bejusson a területre, mert ez a faj az emberre is veszélyes betegségeket terjeszthet. Ehhez megfelelően kialakított – alul a földbe leásott, ponthegesztett vagy többször csomózott drótból készített – kerítést érdemes telepíteni. Segíthet az is, ha megfelelő vérmérsékletű kutyát tartunk a kertben. Ugyancsak célszerű megszüntetni azokat a körülményeket, amelyek a közelünkbe vonzzák az egyébként az embertől tartó, de jobban alkalmazkodó vadállatokat. Ne legyen a portán szabadon vagy könnyen elérhető táplálék, például kint hagyott kutyaeledel, felborítható kuka, ne legyen víz, a kutya táljában vagy fedetlen úszómedencében, és ne legyen – ne csak a kertünkben, de a környéken sem – búvóhely, nagyobb gazos, bokros terület. Azonban a kerítés az igazán hatékony megoldás.
Mire kell vigyázni?
Semmiképpen se közelítsük meg az állatot. Egyéb teendőnk nincs, ő nem fogja keresni az ember társaságát, hacsak nem egy kézhez szoktatott, rendszeresen etetett példányról van szó. Amennyiben mégis közelít, akkor próbáljuk meg elzavarni, és semmiképp se érjünk hozzá.
Milyen intézményt, szervezetet kell értesítenünk, ha rendszeres látogatója a róka a kertünknek?
A területileg illetékes önkormányzatot, amely vélhetően megoldást fog találni az állat eltávolítására, lévén jelenléte közegészségügyi kockázatot is jelent.