Hogyan lesz egy dimbes-dombos, gazos telekből egy olyan hely, amelyet ma már a madarak is otthonuknak választanak? Egy szigetszentmiklósi családi ház kertje nem csupán virágokkal, magaságyásokkal és örökzöldekkel van tele – hanem történetekkel, emlékekkel és szeretettel is.
Hogy is lehetne 23 év munkáját pár sorba tömöríteni? Hogy lett egy hepe-hupás, gazos telekből egy számomra “béke szigete”?
– kezdi történetét Szórád K. Éva, a kert tulajdonosa. Körülbelül harminc éve költözött Szigetszentmiklósra Budapestről, panelből, először egy szintén lakótelepi lakásba. Ahogy a család bővült, szűkös lett a tér, így a város szélén kezdtek építkezni – közel a természethez.
Beköltözés után, amikor kinyitottam a zsalugátert, vadnyulakat és fácánokat láttunk a kertben, ami még nem volt bekerítve.
Az idill azonban nem tartott sokáig, az utca gyorsan beépült. A kert még parlagon volt, és két kisgyerek mellett, egyetlen keresetből, komoly kihívást jelentett a rendezése.
A megoldás mégis egy váratlan találkozással kezdődött:
Hopp, egyszer csak hallom, egy traktor közeledik egy nagy lapáttal az elején… Gyorsan szinte eléugrottam, hogy ha van egy fél órája, egy kis honoráriumért cserébe ellapítgatná-e a kert dimbes-dombos részét?
A férfi segített, és így indult el a kert átalakulása.
A terv kezdetben egyszerű volt: középen fű, a kerítés mentén tuják. Csakhogy egy kertészet látogatása mindent megváltoztatott.
Én előtte nem jártam faiskolákban, kertészetekben. Naná, hogy ez is kell, meg az is tetszik, annak de szép a virága, de ez meg télen is szép…
Az évek során a 680 négyzetméteres telek fokozatosan megtelt növényekkel. Éva minden névnapra, születésnapra, anyák napjára kiültethető növényt kért. A kertépítés során különös figyelmet fordított arra, hogy változatos legyen: magas növény mellé alacsonyabb került, hogy kitöltse a teret, télen is élő és zöld maradjon.
De a kert nem csupán díszít, hanem termel is:
Került a málna a dézsába, a cukkini egy félbevágott hordóba, a krumpli zsákba ültetve, piszke a toszkán tuja mellé, málnabokor van még a banánnövény alatt is.
A növényeken túl azonban más is élettel tölti meg a kertet: emlékek.
Pár éve, mikor elvesztettem a szüleimet, előkerült néhány régi tárgy, amihez emlékek kötnek a gyerekkorból, például azok a szerszámok, amivel apu játékot készített nekünk vagy a régi ültetőfája, amibe belevéste a monogramját vagy anyu tükre, régi szenes vasaló stb. Hát hogy lehetne ezeket kidobni? Sehogy! Így kezdődött a régi tárgyak „gyűjtögetése”. Ezeknek a tárgyaknak lelke van, ha mesélni tudnának… Amikor bent már nem fértek, kiköltöztek a kertbe. Imádom az újrahasznosítást, nem csak a kertben, hanem mint lakásdísz is. Így lett a régi vastölcsérből kaspó, óraszekrényből bogárház, edényekből madáritató
– és ezzel kezdetét vette a kertben is megvalósított újrahasznosítás.
A madarak is szívesen visszajárnak: cinegék, rigók, rozsdafarkúak, galambok fészkelnek az udvaron. Megkapták a Madárbarát kert táblát is.
Férjében a kert kialakításában is társra talált:
Nem hagyhatom ki a férjemet, aki partner abban, ha kitalálok valamit, ő megcsinálja. Például a kertben a fehér padot is ő készítette építkezésből megmaradt faanyagból. Én megterveztem ő pedig megcsinálta, de több madáretetőt készített vagy a magaságyásokat is. Szóval, végül is ezt a keretet ketten hoztuk létre. Olyan jó este kiülni a teraszra és csak úgy nézni, olyan megnyugtató! Amíg meg nem látok egy gazt!
Ez a pad lett az egyik legkedvesebb helye is a kertben:
Nincs is kedvenc részem, mert ahol épp vagyok, onnan tetszik a legjobban. De talán a fehér padon ülve. Mert onnan belátni a kertet, és ha kicsit kényelmetlen is, de a férjem készítette szeretettel.
És hogy mikor lesz kész a kert?
Most már tudom így 23 év után, hogy egy kert sosincs kész. Mindig alakul, formálódik, változik.
De talán éppen ettől lesz élő, szerethető – és valódi béke szigete.
Számos gyönyörű kertet bemutattunk már, így az angol vidéki hangulatú birtokot Somogyban, a magánarborétumot a Mecsekben és a hunyorok tömegétől pompázó budajenői csodakertet.
