Kertünk-Portánk

Furfangosan termesztik a földiepret Rákosmentén

Nagy Ágnes
Nagy Ágnes
Ágnes kreatív ötletének számos előnye van, többek között kényelmesebbé válik a kertészkedés.

Nagy Ágnes és családja Budapest legkeletibb csücskében, a 17. kerületben él. A kertvárosi rész ténylegesen a város szélén fekszik, az utcájukban felettük már mindössze két ház található. Ágnes a közelmúltban érdekes képeket posztolt egy Facebook csoportban. A fotókon az eper különleges módszerrel történő termesztését mutatta be.

Imádom, ahogy az én zseniális ötleteimet a párom virtuóz módon megvalósítja. Itt jól megfér az eper a málnával, a fekete ribizlivel, de még a virágos kerttel is. Jó szomszédságot alkotnak a magas ágyásban lakó sóskával, uborkával, az alapvető fűszernövényekkel, mint a zellerrel, petrezselyemmel, vagy a lestyánnal. Mindezt kis helyen, mintegy 20 x 3 méteres területen sikerült létrehozni

– írta bejegyzésében a hobbikertész.

Alkalmazkodnak az adottságokhoz

Édesapja halála után 2020-ban kezdték el a kertészkedést a 720 négyzetméteres telken. Teljesen gyakorlatlanok, ám annál lelkesebbek voltak. Rengeteget olvastak a témában, kutattak, hogy az adott területen a talaj minőségéhez igazodva, a telek fekvését milyen növényeket lehet és érdemes ültetni. Azóta is eszerint ötletelnek, terveznek, építgetik a kertet.

Ágnesék telke a domboldalon húzódik, így a kert elrendezése teraszos jellegű. Korábban egy alacsony egy soros “támfalat” készítettek a málnasor mellett körülbelül másfél méterrel. Erre azért volt szükség, hogy nagy esőzéskor ne árasszák el az alacsonyabban lakó szomszédok kertjét a lezúduló vízzel, és az általa lemosott földdel.

Epret mindenképp szerettünk volna termeszteni, de hagyományos értelembe vett konyhakertet nem akartunk kialakítani, ezért döntöttünk a balkonládás megoldás mellett. Adódott a hely, a zsalukőre tettük a ládákat. Ám az előtte lévő virágoskert lassan benőtte, beárnyékolta az epret. Innen jött az ötlet, emeljük meg az egészet, hogy az eper elegendő napfényhez jusson. Ezért készült el a korlát, amelyen mostmár az eprek laknak

– mesélt Nagy Ágnes a Sokszínű vidéknek.

Nagy Ágnes

Számos előnye van a “magas szintű” termesztésnek

Ágnes szerint a megoldás egyik nagy előnye a helytakarékosság. Mivel elég nagy a család, mindenképpen szerettek volna sokféle gyümölcsöt termeszteni a kertben, mindamellett elég helyet hagyni a pihenésnek, a játéknak, szaladgálásnak, és a szemet gyönyörködtető dísznövényeknek. Másik nagy előnye a dolognak, hogy hajlongás nélkül könnyen gondozható a növény.

Abban már csak reménykedni merek, hogy ezáltal nem férnek olyan könnyen hozzá a csigák. Ami a növénytársításokat illeti, úgy tudnám jellemezni, hogy eklektikus összevisszaság uralja a kertrészt. Megtalálható itt többek között a törzses rózsa, kisméretű örökzöldek, varjúhájak, a virágzó növények, mint például a csillagfürt, a kristályvirág, lobélia, nőszirom, japán gyöngyvessző, őszirózsa. Mindez jól megfér az egres bokorral és a törzses feketeribizlivel is

– sorolta a hobbikertész.

Facebook / Nagy Ágnes

Nagy Ágnes azt is elárulta, hogy a magaságyásban sóska, uborka, levélzeller, levél petrezselyem és lestyán található. Hamarosan elkészül egy harmadik magaságyás is, oda bazsalikomot, mentát, kakukkfüvet és egyéb fűszernövényeket szeretne ültetni. A kertbarát eddig azt tapasztalta, hogy nagyon jól érzik magukat a növények, minden szépen fejlődik.

Hogy miért alakult ez így? Arra vágytam, hogy a díszkertet a haszonkerttel ötvözve egyszerre elégítse kis a szépségre való igényemet, ugyanakkor a saját háztartásom szükségleteit is meg tudjam termelni, ami ezen a kis területen lehetséges

– fogalmazott Ágnes.

Korábban írtunk arról, hogy egy szentesi diák trópusi dzsungelt alakított ki az otthonában egzotikus növényekből. Szlovákia első ökotudatos alapokra épült látogatható magán virágoskertjének háziasszonya különleges módon “eteti a növényeket”.

Kapcsolódó
Pofonegyszerű trükk: így használja az esővizet a kunszállási hobbikertész
Kreatív ötlet, amely "nulla forintból" megvalósítható.
Olvasói sztorik