Kertünk-Portánk

Betett a hőség a gyümölcsnek, gyorsan összeomolhat a dinnyepiac

Amilyen szép árakkal indult a szezon, olyan rosszul végződhet.

A hazai dinnyetermelők szerint napokon belül bedőlnek a szépen indult árak, mivel a hőség miatt összecsúsznak a régiós érésidők, és bombaként robban be az idei kínálat, írja a Mezőhír.

A portál tájékoztatása szerint kezdetben a hideg tavasz miatt nagyon szűkös volt a kínálat, a fóliákból kikerülő hazai dinnyét 400-500 forintos kilónkénti áron lehetett értékesíteni. A berobbanó hőségben azonban felgyorsult a gyümölcsök érése, és július 10-ére egyszerre nagyon sok termelőnek lesz kész áruja, amit napokon belül el kell adni.

Nincs annyi szállítókapacitás és kereslet, ami ezt felvenné

– mondta a lapnak egy Medgyesegyháza környéki termelő, aki úgy látja, nemcsak a békési dinnyéből lesz egyszerre sok, hanem nagyon gyorsan rájuk fog futni a nyírségi termés is.

Már most azt hallom, hogy a felvásárlók csak 110–120 forintot fizetnének érte, de július 10. utánra ez meg is feleződhet

– említette a gazdálkodó, aki most még a tavalyi árszintnél 25%-kal magasabb összegért tudja eladni a dinnyéjét az őstermelői piacon, de tart tőle, hogy július közepe és augusztus 10. között összeomlik a most még jó piac.

A hőstressz miatt idén kicsit kisebb méretűek a dinnyék, valamivel kisebbek a hektáronkénti átlagok. A termelés 2,5–3 millió forintos hektárköltsége mellett így nagyon kell koncentrálni a piaci üresjárataira, e nélkül nem nyereséges a dinnyetermesztés.

A termesztők egybehangzóan azt mondták, jó minőségű dinnyével indul a 2025-ös hazai szezon. Ha dinnyét vásárolunk, fogadjunk meg néhány praktikát a mézédes gyümölcs kiválasztásához.

Kapcsolódó
A sárgadinnye 6 előnyös tulajdonsága
Mindig az illata és a súlya alapján válasszunk dinnyét, de figyeljünk arra is, hogy ne legyen puha.
Kapcsolódó
Így válasszuk ki a mézédes dinnyét, ezekkel a praktikákkal biztosan nem lövünk mellé
Összeszedtük, mire kell figyelni a tökéletes gyümölcs kiválasztásánál.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik