Még az import görögdinnyét árulják a piacokon, boltokban, borsos az ára, 800-850 forint kilója. Készülődik azonban már a hazai, két-három héten belül megjelenik. Tizenöt-tizenhat kilós olasz görögnél kértük ki a szakember tanácsait, hogy mire figyeljünk a dinnyeválasztásnál, írta a Békés vármegyei hírportál.
Régen a lékelés majdnem mindent megoldott, ha beleharaptunk, már tudtuk, mennyire érett, mézédes a görögdinnye. Mára a lékelést betiltották, tehát marad szemrevételezés, és természetesen a különböző gyakorlati fogások.
A békéscsabai piacon Réti Gabriella eladó avatta be a portált a dinnyeválasztás fortélyaiba.
Bár kiképeztek a termelők, és én is ezernyi tapasztalatot szereztem, de azért nem lát bele a dinnyébe az ember, ha nincs felezve, negyedelve. Először a szemével vásárol az ember, tehát a darabolt dinnyénél láthatjuk, hogy élénkpiros, vörös-e a színe – az a jó, ha igen, és nem sápadt –, illetve nem kásás-e már a belseje, állaga
– hangsúlyozta az eladó.





Kánikulában mi sem esik jobban az édes, lédús görögdinnyénél, amely kiváló szomjoltó is egyben, hiszen több mint a 90%-a víz. Sajnos azonban minden évben bele lehet futni éretlen, vízízű, inkább savanykás dinnyékbe, amelyek nem felüdülést, csak bosszúságot okoznak. Azonban a megosztott praktikák segítségével az idei dinnyeszezonban könnyebben megy majd a választás.
Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, ezért nem nő a paprika az ültetés után, és megmutattuk a lehetséges okokat is. Valamint azt is megmutattuk, hogy van egy egyszerű módszer, amivel a karózás helyett nevelheted a palántáidat.