Kertünk-Portánk

Így védekezhetünk a kiskertekben a sáskainvázió ellen

Getty Images
Getty Images

Hatalmas károkat okoz a sáskainvázió Magyarországon, a rovarok okozta kártétel egyre több térségben jelent gondot, különösen Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Békés és már Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Tolna vármegyékben is, számolt be róla a teol.hu.

A tarrágásig fokozódó kárt főként az olaszsáska és a marokkói sáska idézi elő, elsősorban intenzív zöldségkultúrákban, szántóföldi növényekben, legelőkön és kiskertekben, közölte a lap megkeresésére dr. Vörös Géza szekszárdi agrárszakmérnök. A mezőgazdasági területek után a vidéki udvarokban, konyhakertekben és városi peremkerületekben is megjelentek a sáskák, amelyek jelentős károkat okozhatnak a növényzetben.

 A száraz és meleg időjárás kifejezetten kedvez a sáskák szaporodásának. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a hatóságok ideiglenesen engedélyezték egy korábban nem alkalmazott növényvédő szer használatát a mezőgazdasági területeken, hogy megfékezzék az egyedszám robbanásszerű növekedését

– mondta dr. Vörös Géza.

A kiskerttulajdonosok számára több természetes védekezési módszer is rendelkezésre áll. A mechanikai védelem, például a növények hálóval vagy fátyolfóliával történő takarása hatékony akadályt jelenthet a kártevők ellen. Kisebb mennyiségű sáska esetén a kora reggeli órákban, amikor még lassabban mozognak, kézi gyűjtéssel is védekezhetünk.

A természetes ellenségek, mint a rigók, seregélyek vagy fürjek bevonzása madárodúk és itatók kihelyezésével szintén segíthet a sáskák számának csökkentésében. Emellett bizonyos nem olaj alapú, természetes eredetű készítmények riasztó hatással lehetnek, bár ezek alkalmazása előtt érdemes tájékozódni hatékonyságukról

Mint arról korábban írtunk, a Nébih négyféle növényvédő szer használatára adott ki szükséghelyzeti engedélyt a sáskák ellen.

Kapcsolódó
Marokkói sáskát talált a szőlőben egy fehérvári nő
9 centiméter nagyságú sáskát talált egy fehérvári nő Öreghegyen az egyik szőlőtőkén a napokban, írja a feol.hu. Simon Erika az interneten kért
Olvasói sztorik