Kertünk-Portánk

Pára az ablakon: így előzhető meg a penész és a károsodás

Amikor a fűtési szezon beköszönt, sokan reggelente azzal szembesülnek, hogy az ablaküvegen vízcseppek gyűlnek. Elsőre apróságnak tűnhet – egy mozdulattal letörölhető –, de ha a pára újra és újra megjelenik, az már intő jel lehet. A tartós nedvesség penészesedéshez, falhibákhoz, sőt, akár az ablak cseréjéhez is vezethet – írja a Pénzcentrum.

Miért csapódik le a pára az ablakon?

A meleg levegő mindig több nedvességet tartalmaz, mint a hideg. Amikor ez a levegő a hideg üvegfelülettel érintkezik, lehűl, és a levegőben lévő vízpára apró cseppek formájában kicsapódik. Ez maga a párásodás.

Kisebb mértékben természetes jelenség – főzés, zuhanyzás vagy ruhaszárítás után gyakori. Azonban ha naponta, órákon át víz gyűlik az ablakon, vagy már a keret is nedves, az azt jelzi, hogy túl sok a pára a lakásban, vagy az ablak szigetelése nem megfelelő.

Nem mindegy, hol jelenik meg a pára

  • A belső oldalon: a lakás levegője túl nedves. Oka lehet a főzés, szárítás, vagy a ritka szellőztetés.
  • A külső oldalon: ez többnyire természetes, a hajnali lehűlés okozza.
  • A két üvegréteg között: ez viszont már hiba – a szigetelés elengedett, és az ablakot javítani vagy cserélni kell.

Mennyi pára az ideális?

A lakásban az optimális páratartalom 40–55% között van. Ennél magasabb értéknél már megjelenhet a nedvesség a falakon, sarkokban és az ablakon. Egy egyszerű higrométerrel (páramérővel) ellenőrizhető a szint, és segíthet megelőzni a gondokat.

Gyors megoldások, ha bepárásodik az ablak

  • Szellőztessünk röviden, de intenzíven – a friss levegő gyorsan csökkenti a párát.
  • Töröljük szárazra az üveget, így elkerülhetjük, hogy lefolyjon és a keretet áztassa.
  • Ne toljuk a bútorokat közvetlenül a falhoz – legalább 5 cm távolság kell a levegőáramláshoz.
  • A házi praktikák között a só, a macskaalom vagy a rizs is segíthet a kisebb helyiségekben.
  • Ha a pára minden nap visszatér, érdemes párátlanítót használni.

Hosszú távú megelőzés

A rendszeres, jól időzített szellőztetés a legfontosabb. Télen is naponta legalább kétszer érdemes kinyitni az ablakot pár percre. Emellett segíthet:

  • a megfelelő fűtés – a túl hideg helyiségben könnyebben lecsapódik a pára;
  • a jó hőszigetelés és a hibátlan nyílászárók;
  • a páramentesítő készülékek, különösen kisebb lakásokban.

A bepárásodó ablak tehát nem mindig probléma, de sosem érdemes félvállról venni. Ha időben lépünk, megelőzhetjük a penészedést, és sokkal egészségesebb, kényelmesebb lesz a lakás levegője is.

Korábbi cikkeinkben bemutattunk olyan szobanövényeket, amelyek hatékonyan felveszik a versenyt a penésszel. Van, amikor nem a párával, hanem annak hiányával küzdünk, ekkor kell beszereznünk párásítót.

Kapcsolódó
Páramentes otthon egyszerűen: így használd hozzá a légkondit
Számos problémát okozhat a magas páratartalom a penésztől az épület szerkezetének gyengüléséig.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik