Egy szépen kialakított utcafront sok előnnyel jár: nemcsak otthonunk környezetét teszi vonzóbbá, hanem a nyári hőségben is kellemesebb körülményeket teremthet. A faültetés azonban nem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Mielőtt ásót ragadunk, érdemes néhány fontos szempontot átgondolni, különben a most elültetett fa néhány év múlva komoly problémákat okozhat.
Az utcafront kialakításakor más szempontokat is figyelembe kell venni, mint egy hagyományos kert esetében. A közművezetékek, a járdák, az utak és a rendelkezésre álló terület egyaránt meghatározzák, milyen növények telepíthetők biztonságosan, írja az agroforum.hu.
Nem biztos, hogy szabadon rendelkezhetünk a ház előtti területtel
Sokan úgy gondolják, hogy az ingatlanuk előtti zöldsávot ugyanúgy alakíthatják, mint a saját kertjüket. Ez azonban nem feltétlenül igaz. A ház előtti terület gyakran közterületnek számít, ezért a faültetéshez az önkormányzat engedélyére vagy előzetes hozzájárulására is szükség lehet. A helyi szabályozás azt is meghatározhatja, milyen növényfajok ültethetők, illetve milyen távolságot kell tartani az utaktól, járdáktól és közművektől.
Éppen ezért az első lépés mindig a helyi előírások megismerése legyen. Egy nem megfelelő helyre telepített fa később akadályozhatja a közlekedést, zavarhatja a kilátást vagy veszélyeztetheti a közműveket.
Arra is gondolni kell, hogy a facsemete egyszer megnő. A telepítés során nem a jelenlegi méretét, hanem a kifejlett fa várható magasságát, koronájának szélességét és gyökérzetének helyigényét kell figyelembe venni.
Villanyvezeték alatt különösen fontos a megfelelő növényválasztás
Ha a ház előtt elektromos légvezeték húzódik, különösen körültekintően kell megválasztani az ültetendő növényt, mert egy fiatal facsemete ugyan még könnyedén elférhet a vezeték alatt, néhány év vagy évtized múlva azonban a koronája már elérheti a kábeleket. Ez nemcsak a fa fejlődését nehezítheti, hanem biztonsági kockázatot is jelenthet.
Sokan úgy vélik, hogy a problémát rendszeres metszéssel meg lehet oldani. A gyakori, erőteljes visszavágás azonban hosszú távon kedvezőtlenül befolyásolhatja a fa egészségét és természetes koronaformáját.
Légvezetékek közelébe ezért olyan kisebb termetű fát vagy cserjét érdemes választani, amely teljesen kifejlett állapotában sem kerül konfliktusba a vezetékekkel. A telepítés előtt a hálózat üzemeltetőjének előírásait is ellenőrizni kell.
A föld alatt húzódó vezetékekről sem szabad megfeledkezni. A víz-, gáz-, elektromos és távközlési hálózatok szintén korlátozhatják, hová kerülhet fa vagy nagyobb cserje.
A gyökereknek is elegendő helyre van szükségük
A járdák mellett álló fáknál gyakran találkozhatunk felnyomott térkövekkel, megrepedt burkolatokkal. Bár hajlamosak vagyunk ezért kizárólag a fák erős gyökérzetét hibáztatni, a probléma sok esetben a nem megfelelő ültetési körülményekre vezethető vissza.
Ha a fa túl kicsi, minden oldalról burkolattal körülvett területre kerül, a gyökerei nem jutnak elegendő levegőhöz, vízhez és megfelelő minőségű talajhoz. Ilyenkor a gyökérzet a kedvezőbb körülményeket biztosító területek felé terjeszkedhet, ami a burkolatok károsodásához is hozzájárulhat.
Ezért nem elegendő csupán egy megfelelő méretű ültetőgödröt ásni. Fontos, hogy a növénynek hosszú távon is elegendő gyökértér álljon rendelkezésére.
Keskeny, szűk utcafronton nem feltétlenül szerencsés nagy termetű fát ültetni. Egy szélesebb zöldsávban viszont a nagy lombkoronájú fajok is jó választásnak bizonyulhatnak, hiszen jelentős árnyékot biztosítanak, és hozzájárulhatnak a környezet hűtéséhez.
A legjobb választás tehát nem feltétlenül a legkisebb fa, hanem az, amelyik felnőtt korában is kényelmesen elfér a rendelkezésére álló területen.
A lehulló termés és a lomb is okozhat kellemetlenségeket
A növények kiválasztásakor sokan elsősorban a virágzást, a lomb színét vagy a korona formáját veszik figyelembe. Utcafronton azonban a fenntartásra is gondolni kell. Egyes fajok nagy mennyiségű termést, virágot vagy lombot hullatnak, ami a járdán, a kapubejárón vagy a parkoló autók környezetében rendszeres takarítást igényelhet. A lehulló, lédús termések ráadásul beszennyezhetik a burkolatot, bizonyos körülmények között pedig csúszásveszélyt is okozhatnak.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az utcára kizárólag kevés lombot vagy termést hozó növényeket szabad ültetni. Inkább azt érdemes átgondolni, hogy mi található a fa alatt, és mennyi időt tudunk a környezet rendben tartására fordítani.
Más növény lehet ideális egy füves területen, és más egy szűk járda vagy gyakran használt parkoló mellett.
Mielőtt fát ültetünk, mérjük fel a lehetőségeket
Bármennyire csábító is egy szép díszfa vagy virágzó cserje a kertészetben, az utcafront megtervezését nem érdemes a növényvásárlással kezdeni. Először azt kell tisztázni, hogy mekkora terület áll rendelkezésre, milyen közművek találhatók a közelben, van-e elektromos légvezeték, és milyen helyi előírások vonatkoznak az ültetésre.
Azt is érdemes végiggondolni, hogyan fejlődik majd a növény tíz-húsz év alatt, mennyi gondozást igényel, illetve akadályozhatja-e később a gyalogos- vagy autóforgalmat. Ha ezekre a kérdésekre már tudjuk a választ, sokkal könnyebb olyan fát vagy cserjét választani, amely hosszú távon is jól érzi magát a helyén.
Egy szépen fásított utcafront ugyanis nem attól lesz igazán értékes, hogy minél több növényt ültetünk rá, hanem attól, hogy azok évtizedek múlva is egészségesen fejlődhetnek, és valóban szebbé, élhetőbbé teszik környezetünket.
Nem csak az nem mindegy, milyen fát ültetünk a ház elé, de az sem, hogyan parkolunk. A hó eltakarításának is vannak szabályai.

