Mozaik

A bőség kosarából falatoznak az Alföldön telelő ragadozó madarak

A zsákmányra vadászó predátorok nagy számban gyülekeznek a rónaságon.

Magyarország alföldi tájain télen jóval több a ragadozó madár, mint nyáron. A vonuló vadludak és apró énekes madarak nyomában egymás után érkeznek ide telelni a rétisasok, karvalyok és vándorsólymok is – tájékoztatott a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

A dévaványai-ecsegi puszták területe különösen kedvelt a predátorok körében.

A Hortobágy-Berettyó mentén ugyanis – a bőséges tápláléknak köszönhetően – rendszerint nagy számban gyülekeznek a récék, vadludak, kékgalambok. Ezek között mindig akadnak sérült, gyenge példányok, melyek könnyű zsákmányul szolgálnak a ragadozók számára. Jelenleg mintegy 15-20 ezer tőkés réce állomásozik a környező védett területeken, s kisebb számban más récefajok is jelen vannak. Sok a nyári lúd, a nagy lilik és a kék galamb is.

ragadozó2
Fotó: Wikimedia Commons

A karvalyok és rétisasok után megjöttek a törpesólymok, melyek elsősorban a vonuló énekesmadarak (seregélyek, csízek, kenderikék) között keresik zsákmányukat.

Minden évben érkezik ide telelni a hegyvidékekről néhány szirti sas.

A napokban megfigyelték az első példányt. A szirti sasok elsősorban a vadászatok során megsérült, megsebzett mezei nyulakkal táplálkoznak.

A téli időszakban – különösen akkor, amikor hó borítja a tájat –, gyakran láthatók zsákmányra leső ölyveket az út menti villanyoszlopokon. A laikusok ezeket a madarakat könnyen összetéveszthetik a sasokkal. Leginkább a méretük alapján lehet őket megkülönböztetni: az egerészölyvek és a gatyásölyvek lényegesen kisebbek a sasoknál.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik