Mozaik

November 3., az év utolsó tízmilliószoros napja

Ha netalán idáig lemaradtál a kívánságok megsokszorozásáról, most magadhoz ragadhatod a kezdeményezést.

Ma, november 3-án van az év negyedik teremtő napja, melyből a tibeti hagyományok szerint négy ilyen van egy évben – írja a pozitivnap.hu.

Ezek a napok fokozottan alkalmasak arra, hogy

  • segítséget kapjunk,
  • elérjük, megteremtsük, amit szeretnénk,
  • elengedjük azokat a dolgokat, amik miatt eddig akadályokba ütköztünk.

Nagy terheink, hibáink, botlásaink feloldását ezekre a napokra időzítsük. Bátran kérjünk örömöt, elégedettséget, szépséget, jóságot, boldogságot magunknak, környezetünknek, sőt – még az ellenlábasainknak is.

Küldjünk bőséget, fényt, szeretetet, tiszteletet, odaadást a Földnek és az egész társadalomnak.

Kérjünk egészséget mindenkinek: a természetnek és az embereknek is.

Fontos, hogy ne magunkat helyezzük a középpontba, ne csak magunknak kívánjunk örömöt, hisz ez valójában már az önzőség megjelenését mutatja, ami semmiképpen sem lehet jó irány.

Miért pont ma?

A tibeti nagy Buddha napokat hívják 10 milliószoros napoknak, sorrendben ez az első holdhónap teliholdja, a negyedik holdhónap teliholdja, a hatodik holdhónap és a kilencedik holdhónap teliholdja.

Egy évben négy fő különleges (Düchen-jeles alkalom) Buddha emléknapot tartanak, amikor ünnepség keretében emlékeznek meg Buddha életének legfontosabb állomásairól:

  1. Buddha csodákat mutatott be az első hónap első napjától a tizenötödik napjáig.
  2. Buddha születése a negyedik hónap hetedik napján – A tibeti naptár negyedik holdhónapjának teliholdjakor (15. napján) történik.
  3. A tibeti naptár hatodik holdhónapjának negyedik napja, amikor Buddha először forgatja meg a Dharma kerekét – Buddha első szentbeszéde, a Négy Nemes Igazság tanítása.
  4. A tibeti naptár kilencedik hónapjának 22. napja., amikor 41 évesen Buddha a mennyekbe emelkedett.

Ne feledjük: mindent a vonzás törvénye határoz meg. A létet, az univerzum rendjét, az egyén és a társadalom haladási irányát.

Te ma mit vonzanál be megsokszorozódva magadnak és a világnak?

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik