Mozaik

A hölgyek szépség iránti vágya teheti Lengyelországot áfonya nagyhatalommá

A kék áfonya jelenleg Lengyelország legkapósabb terménye. Ugyanakkor a siker elsősorban nem a bogyós gyümölcs iránti étvágy növekedésének, hanem főképp a kozmetikai iparnak tudható be.

Az elmúlt öt évben negyvenöt százalékkal emelkedett a kék áfonya termőterületek száma Lengyelországban. Jelenleg mintegy hétezer hektáron termesztenek kék áfonyát, a szám pedig folyamatosan emelkedik – írja a blog.syngenta.

Az áfonyafélék iránti kereslet növekedése egész Európában érzékelhető: Finnország és Svédország alig győzi kielégíteni az export igényt. A hivatalos adatok szerint Finnország csak 2012-ben több mint 3 400 tonna áfonyát exportált Japánba. Az áfonyaszüret egybeesik a thaiföldi monszun időszakával, így idén legalább ezer thai farmer utazott a skandináv országokba, hogy részt vehessen a gyümölcsök leszüretelésében.

Az „áfonya-imádat” kiváltója a kozmetikai ipar

Dél-koreai kutatók ugyanis igazolták, hogy a gyümölcsben található sav képes megfékezni a bőr kollagén tartalmának lebomlását és azokat a gyulladásos folyamatokat, amelyeket az UV-sugárzás és más környezeti hatások váltanak ki, vagyis segít a fényöregedés meggátolásában.

women-celebrity-asians-korean
Fotó: commons-média

A frissen szedett fekete áfonya 100 grammja mintegy 400 mg antocián-származékot tartalmaz. Az antociánok serkentik a kollagénszintézist, ami a kötőszövetek és bőr egészségéhez, üdeségéhez elengedhetetlenek. Antibakteriális és keringést serkentő hatásuk is van. Serkentik az immunrendszeri védekezést. Az antocián szabadgyökfogó hatása miatt szemvédő.

A koreai szépségideál legfontosabb része a tökéletesen egyenletes bőr, amihez a kutatások szerint az antioxidáns áfonyafélék nagymértékben hozzájárulhatnak. És minthogy a világ szépségipara ma elsősorban a koreai trendeket követi, az áfonyatermelők további jó évekre készülhetnek fel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik