Mozaik

Kedvelhették az elefánthúst az őskőkorban

Elefántmészárszék nyomait fedezték fel a görögországi Megalopoliszban.

A Marathousa 1 nevű lelőhely egy külszíni fejtésű bányában található, melynek területe egykor egy sekély tó partjára esett. Terméskőtárgyak mellett egy szinte teljesen ép csontvázat is találtak, amely eurázsiai őselefánttól (Elephas antiquus) származik – írja a Science Dailyre hivatkozva az MTI.

A kőeszközök és az elefántmaradványok együttes jelenléte, valamint az elefántcsontokon talált vágási nyomok arra utalnak, hogy a Marathousa 1 elefántmészárszék lehetett. Előzetes becslések szerint a leletegyüttes a korai paleolitból származik, tehát a 300 ezer – 600 ezer évvel ezelőtti korszakból.

Megalopolisz az egyetlen hely a Balkánon, ahol bizonyíték van arra, hogy elefántot vágtak le a korai paleolit korszakban – mondta egy kutató.

A kutatók csontszerszámokra is bukkantak, amelyeket a korai vadászok feltehetően arra használtak, hogy levágják a húst a csontokról.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik