Mozaik

Meghitt karácsonyt kínálnak a magányos embereknek a nemzeti kegyhelyen

Bárki betérhet közéjük, akinek nincs kivel ünnepelnie.

Az adventi időszak szombatjain kézműves vásár, családi programok, betlehemi előadások, kulturális műsorok is várják a zarándokokat a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen. Az első, december 5-i rendezvényen megnyílt a „Szentföld és a Betlehem” című kiállítás.

Fotó: Sokszínű Vidék
Fotó: Sokszínű Vidék

A bátonyterenyei II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola második osztályos nenulóinak betlehemes műsorán együtt énekeltek a zarándokok és a gyerekek.

A generációk találkozása, az egymásra csodálkozás a mostani adventi programunk fő gondolata. Látjuk, hogy a hozzánk érkezett zarándokok és a színpadon álló 7 éves gyerekek milyen sokat tudnak adni egymásnak. Fontos, hogy a mai világban megtanuljunk egymásnak élményeket adni – mondta köszöntőjében Kálmán Peregrin kegyhelyigazgató.

A bátonyterenyei kisiskolások adventi készülődéséről Lászlóné Hajnal Márta Csilla, az oktatási intézmény vezetője elmondta: a gyerekek gyűjtést is szerveztek az adventi időszakra.

Böjte Csaba árváinak már korábban juttattunk el adományokat. Idén a Szent Lázár Lovagrend számára gyűjtünk csokoládét. Ezek a gyerekek a valóba ünneplőbe öltöztetik lelküket advent idején – említette az iskolaigazgató.

Fotó: Sokszínű Vidék
Fotó: Sokszínű Vidék

A kegyhelyen hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a kézművesek karácsonyi vásárát. A valódi mestermunkákat a sok-sok városból, köztük Budapestről érkezett zarándokok is örömmel vásárolták meg ajándékként a karácsonyfa alá, hiszen itt valóban egyedi termékeket találtak.

Az adventi időszakban a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely „Felnőttek-gyermekek együtt” elnevezésű programja keretében a gyermekek csokoládéval, a felnőttek pedig pénzadománnyal támogathatják a salgótarjáni Szent Lázár Kórház gyermekosztályát. Az összegyűlt adományokat karácsony előtt adják át az intézménynek.

Fotó: Sokszínű Vidék
Fotó: Sokszínű Vidék

Megtudtuk: karácsonykor a szentkúti zarándokház megnyitja ajtaját a magányosan élők előtt: bárki betérhet közéjük, akinek nincs kivel ünnepelnie.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.