Mozaik

Ritka állatfajok népesítik be Csernobil térségét

Medvék, farkasok, hiúzok és jávorszarvasok is élnek a csernobili atomkatasztrófa után harminc évvel az egykori atomerőmű körüli térségében.

Harminc éve, 1986. április 26-án történt a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége a volt Szovjetunió területén, az ukrajnai Csernobilban. A Kijevtől 110, Csernobil városától 18 kilométerre északra, Pripjaty város mellett létesített Lenin atomerőmű négyes reaktorát két robbanás vetette szét, majd nukleáris olvadás következett be – írja az MTI.

Az erőmű harminc kilométeres körzetében élő mintegy 130 ezer embernek kellett elhagynia otthonát,

közülük sokan megbetegedtek a sugárszennyezés hatására. A baleset a természetet is súlyosan érintette: tíz négyzetkilométernyi fenyőerdő halt ki, számos madárfaj, rágcsáló és rovar tűnt el. A továbbra is erős radioaktív terheltség ellenére az állatok száma és a faji sokszínűség folyamatosan növekszik.

Fotó: Szergej Gashchak
Fotó: Szergej Gashchak

Amikor elmentek az emberek, visszatért a természet

– mondta Denisz Visnevszkij biológus, aki a sérült reaktor körüli lezárt területen dolgozik.

A tudós szerint a radioaktivitás nem múlik és érezteti negatív hatásait. A régióban élő állatok például kevesebb utódot hoznak a világra és korábban is pusztulnak el. “Ezek a negatív hatások azonban nem annyira jelentősek, mint az a tény, hogy az ember már nem avatkozik közbe” – véli a kutató.

4

A tiltott területet a katonaság ellenőrzi, hivatalosan senki sem élhet ott. Háromszáz, többnyire idős egykori lakó ennek ellenére visszatért otthonába. A természetet viszont úgy tűnik, nem zavarja ez a néhány ember: a kihalt helyén új, egészségesebb erdő nőtt, olyan ritkává vált őshonos állatok tértek vissza, mint a például a hiúz.

Fotó: tumblr
Fotó: tumblr

Csak azok a fajok tűntek el teljesen, amelyek főleg a szántóföldekről vagy az emberek szemetéből válogatva táplálkoztak, például a gólyák, a verebek és a galambok.

A csernobili térség egykori földjein ugyanakkor mintegy száz, egyébként kihalástól fenyegetett ázsiai vadló (Przsevalszkij-ló) vágtáz: egy csapatnyi ló leszármazottai, melyeket 1990-ben egy kísérlet keretében telepítettek a tiltott zónába. A faj láthatóan megvetette lábát a sugárfertőzött területen.

Fotó: Szergej Gashchak
Fotó: Szergej Gashchak

Visnevszkij ugyan a “természet reneszánszáról” beszél, más tudósok kevésbé euforikusan vélekednek a helyzetről. “Bizonyos állatok természetesen elterjednek azokon a területeken, amelyek elszigetelődnek. Ez azonban nem terelheti el a figyelmet a sugárzás végzetes következményeiről, hiszen az még a kakukk hangjára is hatással van” – fogalmazott Tim Mousseau biokutató, aki csoportjával évek óta vizsgálja a csernobili biodiverzitást, újabban pedig a japán Fukushimában is dolgozik.

Fotó: Szergej Gashchak
Fotó: Szergej Gashchak

Visnevszkij azonban bizakodó: úgy véli, hogy ha az erdő egyszer elterjed az elhagyott vidéken, tovább színesedhet az állat- és növényvilág. Így zárja gondolatait a tudós:

Valószínűleg ezek az állatok az egyetlen pozitív következményei ennek a szörnyű tragédiának.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik