Mozaik

Ez lett a legszebb erdélyi magyar dal 2016-ban

A győztesek célja, hogy érzelmeket, gondolatokat ébresszenek a hallgatókban.

A gyergyószentmiklósi No Sugar és a szárhegyi Dreamland Residents zenekarok egy-egy szerzeménye nyerte a “Legszebb erdélyi magyar dal címet” 2016-ban profi, illetve amatőr kategóriában. A díjakat a múlt hét végén vehették át a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban tartott gálaünnepségen.

Az elismerés lendületet adhat az alkotóknak, az ezzel járó koncertfellépési és stúdiófelvétel lehetőségek pedig a népszerűsítésben nyújtanak hatalmas segítséget – írta a Székelyhon.

Második alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület a “Legszebb erdélyi magyar dal” című pályázatot erdélyi zenekarok számára. A kiírás célja, hogy bátorítsa a magyar nyelvű, saját szerzemények írását és előadását, illetve felkarolja azokat zenekarokat, amelyeknek még nem volt lehetőségük megmutatkozni a nagyközönség előtt.

A profi kategória győztese, a No Sugar valamennyi szerzeményével az a szándéka, hogy érzelmeket, gondolatokat ébresszenek a hallgatókban, azaz mindenkihez az a fajta üzenet érjen el, amit sajátjának érez ki belőle.

Íme a gondolatébresztő, azaz a “Legszebb erdélyi magyar dal”:

Címfotó: MTVA – Oláh Tibor

Kapcsolódó anyag: Erdélyi néptáncos az évad női táncművésze

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik