Mozaik

Mesebeli jégtemplomot építettek a Magas-Tátrában

Évek óta ez a téli időszak legnagyobb turisztikai attrakciója.

Amikor néhány éve felmerült az ötlet, hogy a Tátra egyik turisztikai és síközpontja, Ótátrafüred (Starý Smokovec) felett, a Nagyszalóki-csúcs (Slavkovský štít) délkeleti oldalán lévő Tarajka hegyfoknál jégtemplomot építsenek, a helyi elöljárók csak legyintettek – de megadták az engedélyt.

jegmarek2
Fotó: Marek Hajkovsky

2013-ban František Bálek cseh jégszobrász és csapata építette meg először a jégtemplomot, mely nyomban turistacsalogató látványosság lett. A következő évben a cseh művész itt tartotta esküvőjét, tavaly pedig – amikor már a szlovák, Iglón élő Bakos Ádám és társai építették meg a monstrumot – František Bálek  és „szeretett kis felesége” – ahogy ő fogalmazott – a jégtemplomban ünnepelték házasságuk első évfordulóját.

Fotó: Marek Hajkovsky
Fotó: Marek Hajkovsky

Idén újra a Bakos Ádám vezette 15 tagú jégszobrász csapat álmodta meg a 90 tonna tömegű 720 jégtömb felhasználásával készült jégtemplomot. A szakemberek három hétig dolgoztak elkészültéig, és advent kezdetére elkészültek az alkotással.

Fotó: Marek Hajkovsky
Fotó: Marek Hajkovsky

A vasárnaponként komolyzenei hangversenyeknek és egyre több esküvőnek és eljegyzésnek is helyet adó különleges, gótikus stílusú kegyhely ebben az évben a Szepesség néhány templomának jellegzetességét viseli: Kolcsó, Lőcse, Danišoviec, Spišská Belá és Okoličné templomainak egy-egy részletét faragták ki jégből. Az alkotásban látható többek között Mária a kis Jézussal, Mária Magdolna, és Szent Jakab is.

jegmarek4
Fotó: Marek Hajkovsky

A november 25-től látogatható jégtemplom a tervek szerint 2017 tavaszáig látogatható, köszönhetően annak, hogy speciális, félgömb alakú hűtő formával fedték be, mely esztétikailag is gyönyörű.

Fotó: Marek Hajkovsky
Fotó: Marek Hajkovsky

A Magas-Tátra mára legjelentősebbé vált téli turisztikai attrakciója tavaly már 200 ezer látogatót vonzott.

jegmarek3

Címfotó: Marek Hajkovsky

Ez is érdekelhet: Úrvölgybe a csend is hazajár megpihenni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik