Mozaik

Afrikában maradt egy jeladós magyar gólya

Minden jel arra mutat, hogy Emília idén nem tér vissza dejtári fészkébe.

A Nógrád megyei Dejtáron bekamerázott fészekben költő Emíliát 2015 májusában súlyos mellkasi sérülésekkel fogták be a szakemberek. A madarat a Fővárosi Állatkertben gyógyították meg és 2016 márciusában engedték el Dejtár határában.

A jeladóval ellátott kifejlett tojó Afrikában töltötte a telet, életben van de nem indult el haza, sőt: a vonulás februári kezdetekor társaival ellentétben nem hazafelé vette az irányt, hanem épp ellenkezőleg, délnek fordult a Nílus mentén. Legutóbb 2017. április 22-én Szudánból adott jelet. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei szerint könnyen előfordulhat, hogy idén nem tér haza, hiszen az őszi vonulása alkalmával is meglátszott rajta komoly sérülése.

Miközben lassan kikelnek a tojások a gólyafészkekben, nagyon későn, de egészségesen érkezett meg április 25-én Ludányhalásziba Gyöngyvirág. A kifejlett tojót a nógrádi falu határában fogták be 2015 áprilisában. Azóta több fészekben is megfigyelték, párba is állt, de költésbe nem kezdett. A jeladós magyar gólyák közül ő járt az idei télen a legmesszebb Dél-Afrikában.

Képeink illusztrációk – Fotó: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik