Történelmi menyegzőt elevenítettek fel Munkácson

Korhű hangulat, korhű jelmezek 335 évvel ez előttről.
Kapcsolódó cikkek

Történelmi eseményre emlékezte a Munkácsi várban és környékén:  június 17-én Zrínyi Ilonát és Thököly Imrét megszemélyesítő hagyományőrzők és kíséretük elevenítették fel a 335. éve, 1682. június 15-én tartott menyegzőt.

Egy kis történelem

Zrínyi IV. Ilona grófnő (1643 vagy 1652) a magyar történelem egyik hősnője, II. Rákóczi Ferenc édesanyja. 1666. március 1-jén ment férjhez I. Rákóczi Ferenchez. Házasságukból 3 gyermekük született. 1667-ben született György nevű fiuk, aki még csecsemőkorában meghalt, majd 1672-ben született Julianna, 1676-ban pedig másodszülött fiuk, Ferenc. Nem sokkal Ferenc születése után meghalt I. Rákóczi Ferenc. Az özvegyen maradt Zrínyi Ilonának sikerült elérnie a császári udvarnál, hogy ő maradhasson a gyermekei gyámja. Ez azt jelentette, hogy az ő kezelésében maradt a hatalmas Rákóczi vagyon és a várak, többek között Regéc, Sárospatak, Makovica és Munkács parancsnoksága. 1682-ben feleségül ment a nála 14 évvel fiatalabb Thököly Imréhez, akitől 3 gyermeke született, de mindegyikük – köztük az is, akivel Munkács ostroma idején várandós volt – kiskorában meghalt. Cselekvő részese volt második férje oldalán a Habsburgok elleni és a kuruc felkelésnek. (Wikipedia)

Fotók: MTI – Nemes János