Mozaik

Trabanton szállni élvezet

A nép egykori autója sokaknak ma is kedves emlék.

A Trabant elsősorban nosztalgiából még mindig életünk része – főleg az idősebb és közép korosztálynak. A fiatalok elvétve ma is láthatnak az utakon belőlük, és feltehetően úgy néznek a járműre, mint egy csodabogárra.

Látványos virágoskertet varázsolhatunk öreg autóból
A porta ékessége lehet a virágba borult verda.

Pedig nem az! Trabant keletnémet gépkocsitípus, melynek első példánya 1957. november 7-én gurult le a futószalagról. Az évtizedek során formáját és motorszerkezetét is fejlesztették, egészen a 601-es típusig. Az egykori szocialista blokk minden országában kedvelt és igen elterjedt autó volt, olyannyira, hogy megvásárlásához akár éveket is várni kellett a beadott igénylést követően.

Egy magyar slágerben, a Trabanton szállni élvezet című dalban minden jót elénekeltek róla: a duda bombajó, a tükör és a motor varázslatos, keleti kényelem – nyugati izgalom.

A sláger pedig így szól:

A Trabant-gyárból 1991. április végéig összesen 3,1 millió Trabant került ki. A fortepan.hu segítségével válogattunk néhány fotót a hajdanvolt „tömegautóról”. Lehet nosztalgiázni vagy csodálkozni!

Fotók: fortepan.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik