Mozaik

Újabb videó bizonyítja, hogy a legjátékosabb állatok a pandák

Macik, akik mókás játékaikkal minidig le tudnak venni a lábunkról.

Az óriáspanda Kínában őshonos, ahol nemzeti jelképnek számít. Éppen ezért megpróbálnak mindent megtenni érte, hiszen a kihalás veszélye fenyegeti ezeket a bűbájos állatokat.

A Smithsonian Nemzeti Állatkert és Természetvédelmi Biológiai Intézet az állatvédelem területén vezető szerepet tölt be. A veszélyeztetett pandákra különösen nagy figyelmet fordítanak. Ezek az állatok Kínában csupán hat hegyi területen fordulnak elő, számuk kevesebb, mint kétezerre csökkent az elmúlt években. A július 7-én posztolt videójukon éppen egy cuki példányt láthatunk, aki önfeledt játékával szórakoztatja a látogatókat.

Bei-Bei a mászás és csúszás játékos mestere, játékosan kedves stílusa mindenki arcára mosolyt csalt.

Érdekességek a pandákról

  • Az óriáspanda, melyet nagypandának is neveznek, igen előkelő helyen szerepel a veszélyeztetett állatok úgynevezett vörös listáján. Szabadon mindössze körülbelül kétezer óriáspanda él a kínai  tartományok hegyei között 1500-3000 méteres magasságban. Arrafelé még rezervátumokat is létesítettek számukra.
  • A pandák a hűvös fenyő-­ és bambuszerdőket kedvelik, vastag bundájukat olajos réteg védi a hidegtől.
  • Legfőbb táplálékuk a bambuszrügy, de néha elfogyasztanak egy-egy halat, esetleg kisebb rágcsálókat,
  • 100-150 kilós, másfél méter magas pandamaci kicsinye alig tízdekás súllyal jön a világra.
  • Születése után a mamája három héten keresztül folyamatosan ringatja a karjaiban.
  • Fejlett kommunikációra képesek. A kutatók vizsgálódásai alapján jöttek rá, hogy a pandák képesek a búgásra, bőgésre, bégetésre, brummogásra és trillázásra is. Mint kiderült, a kis bocsok ritkán szólalnak meg, ha mégis, akkor leginkább azt mondogatják, hogy gi-gi, ami azt jelenti, hogy “éhes vagyok”. Elégedetlenségüket vao-vaó, ennek ellenkezőjét pedig a ku-ku hangok kiadásával tudatják. A többi hang és azok használatát már felnőtté válásuk időszakában sajátítják el. Amikor az anyapanda szinte madarakhoz hasonlóan csiripelni kezd, akkor kicsinyei iránti aggodalmát fejezi ki. Amikor ugatásszerű hangot hallat, közeledő idegen jövevényt igyekszik távol tartani.
  • Fogságban csak kevés hajlandóságot mutat a szaporodásra, ezért Kínában külön centrumokat hoztak létre, ahol mesterségesen termékenyítik meg a macikat.

A legaranyosabb panda-jelenetek videón

Címlapfotó: pixabay.com

Ő a világ egyetlen barna színű pandája
A tüneményes állatot két hónapos korában elhagyta az anyja, de köszöni szépen, él és virul.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik