Mozaik

Az emberiség kegyetlenségét szimbolizálja az év természetfotója

Az emberiség kegyetlenségét szimbolizálja az év természetfotója

Szerdán a Londoni Természettudományi Múzeumban hirdették ki az év természetfotóit, amelyek bolygónk életének elképesztő sokszínűségét ábrázolják.

A megmérettetés jogelődjét 1965-ben alapították. Az idei pályázatra nagyjából 50 ezer amatőr és hivatásos fotós jelentkezett, összesen 92 országból. A győzteseket a kreativitás, az eredetiség és a technikai megvalósítás alapján választották ki.

Az év természetfotósa 2017 – Egy fajnak állított emlékmű – Brent Stirton, Dél-Afrika

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

A fekete orrszarvú gyilkosa feltehetően a helyi közösségből származtak. A fekete orrszarvút éjszaka egy hangtompítós fegyverrel lőtték le. Gyorsan dolgoztak, levágták a két szarvát és elmenekültek. A szarvakat egy közvetítőnek adták el és Dél-Afrikából Kínába vagy Vietnamba csempészték.

Az év fiatal természetfotósa 2017 – Jó élet – Daniel Nelson, Hollandia

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Daniel a kongói Odzala nemzeti parkban találkozott Cacóval, aki egy kenyérfából lakomázott. Az állat kilenc éves lehet és családja elhagyására készült. A Western lowland gorilla kritikusan veszélyeztetett faj, amelynek fennmaradását az orvvadászok, a betegségek – különösen az ebola -, az élőhelyeik csökkenése és a klímaváltozás fenyegeti.

11-14 évesek kategóriája – Beragadva – Ashleigh Scully, USA

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Hatalmas hó lepte el a Lamar-völgyet a Yellowstone nemzeti parkban, hűvös volt és köd lepte el a tájat. Ez a nőstény vörös róka egy út mellett vadászott halkan lépkedve a hó felszínén. A kép illusztrálja a Yellowstone-i tél keménységét.

10 évnél fiatalabbak kategóriája – A sirályok fogása – Ekaterina Bee, Olaszország

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Családjához hasonlóan az öt és féléves Ekaterinát is lenyűgözi a természet. Egy hajótúrán jártak Norvégia partjainál, amikor megakadt a tekintete a repülő sirályokon. Élelem után kutattak, és amint Ekaterina kenyeret dobott nekik, körbe vették őt. Tetszett neki a madarak megnyilatkozása, hogy olyan kíváncsiak voltak, mintha próbálták volna megérteni, mi történik a fedélzeten.

Gerinctelenek kategóriája – Rákos meglepetés – Justin Gilligan, Ausztrália

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

A kékségben egy futballpályányi pókrák vándorolt. Justin egy egyetem számára végzett épp egy kísérletet, és nagyon meglepte a látvány. Csakúgy, mint egy maori polipot, amely kifejezetten örült a váratlan csemegének, viszont nehezére esett kiválasztania a zsákmányát.

Állatportré kategória – Elmélkedés – Peter Delaney, Írország/Dél-Afrika

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Peter hosszú időt töltött egyik reggel egy 250 főt számláló csimpánzcsapat megfigyelésével az ugandai Kibale nemzeti parkban. Totti ingázva és gesztikulálva udvarolt egy fa tetején lévő nősténynek. A viszonzatlan szerelem volt Peter szerencséje a fotó készítésekor.

Madarak kategóriája – Inkubáló madár – Gerry Pearce, Egyesült Királyság/Ausztrália

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

A legtöbb madár a testével inkubálja a tojásait. De nem a talegallatyúk, amely egy sütő segítségével teszi mindent (rothadó levelekből rak füstölgő buckát – a szerk.). Ebben az esetben a hím úgy döntött, hogy megalkotja a fészket Gerry házának közelében, a Sydney-i Garigal nemzeti parkban, és a fotón éppen a lehető legtöbb szigetelést halmozza fel.

Kétéltűek és hüllők kategóriája – Ősi rituálé – Brian Skerry, USA

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

A kérgesteknős generációk óta mindig visszavágyik az óceánba. A kérgesteknős a legnagyobb, legmélyebben élő és legszélesebb tengeri teknős a Földön. Életük nagy részét a vízben töltik rejtélyesen. Amikor éretté válnak, a nőstények visszatérnek a partokra, ahol kikeltek a tojásból, hogy lerakják a sajátjaikat. A Virgin-szigeteken található Sandy Point nemzeti park fontos menedéket biztosít a fajnak.

Állatok az élőhelyükön kategória – Éjjeli rajtaütés – Marcio Cabral, Brazília

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Marcio három évszakon át kempingezett Brazíliában, az Emas nemzeti park fátlan szavannájában a tökéletes fotó reményében. Marcio a sötétben ücsörgött, amikor egy hangyász a sárban kúszva megindult a világító termeszek felé, hogy megvacsorázzon.

Emlősök kategóriája – Óriások összejövetele, Tony Wu, USA

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Több tucat nagy ámbráscet kavargott zajosan Srí Lanka északkeleti partján, pont olyan közel, hogy Tony még látta őket. Olyan volt, mint a klánok gyűlése. Az ilyen összejövetelek a bálnák gazdag társadalmi életének kritikus részét képezik, de ritkán figyelhetők meg. Populációjuk kétharmadát meggyilkolták, mielőtt 1986-ban betiltották a bálnavadászatot. A faj összejövetele a gyógyulásuk egyik jele is lehet.

Növények és gombák kategóriája – Az élet kárpitja – Dorin Bofan, Románia

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Dorin a norvégiai Lofoten-szigeteken volt, amikor a felhők felszakadoztak, így a Nap sugarai pont a hatalmas kőfalakra estek, megvilágítva ezzel a kanyon lejtőit. A hegyek meredeken emelkednek el a tengertől, a hegyi nyírfák mégis éledeznek.

Fekete-fehér kategória – Sarki lépések – Eilo Elvinger, Luxemburg

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Eilo a norvégiai Svalbard kikötőjéből indult hajózni, amikor meglátott egy jegesmedvét kétéves kölykével a távolban. Ahogy odaértek a járműhöz, a fedélzeti konyháról kiszivárgó foltot kezdtek el nyalogatni a havon. Szégyellte, hogy milyen hatással vagyunk a medvék viselkedésére.

Víz alatti kategória – Medúzazsoké – Anthony Berberian, Franciaország

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Anthony rendszeresen búvárkodik Tahiti partjainál a nyílt óceánon két méter mélységig abban reménykedve, hogy mélytengeri élőlényeket kaphat lencsevégre. A fotón egy medúza falatozik egy homár lárvájából.

A Föld környezete kategória – Jégszörny – Laurent Ballesta, Franciaország

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Laurent és kutatócsapata az Antarktisz keleti részén dolgozott, ahol a jégtáblák a tudósok számításainál is gyorsabban olvadnak. Amikor kiszúrt egy úszó jéghegyet, rögtön meglátta a potenciált, hogy elsőként örökítse meg alulról. Három nap alatt feltérképezte és sikeresen megörökítette a jelenséget.

Vadoni fotóriporter kategória – Pálmaolaj-túlélők – Aaron Bertie Gekoski – Egyesült Királyság, USA

Fotó: Wildlife Photographer of the Year

Borneó szigetén három generáció borneói elefánt szelte át az újraültetés előtt álló pálmaolaj-földeket. A malajziai Sabah államban – ahol a legtöbb fát vágják ki az esőerdőkben – a pálmaolaj-biznisz még mindig az egyik legnagyobb oka az erdőtlenítésnek, ezért az elefántoknak kisebb erdőségekbe kell menniük.

Kihirdették 2017 legjobb madárfotóit - és nem találjuk a szavakat
És megint bebizonyosodott: csodálatos világban élünk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik