Mozaik

Mesés látványt nyújtanak a felhők alól Szlovénia gyöngyszemei

A két főszereplő a Bledi-tó és a Bohinji-tó.
Korábban a témában:

Ha Szlovénia természeti kincsei között nézelődünk, a két legjelentősebb turiszikai nevezetesség a Bledi-tó és a Bohinji-tó. Ezúttal a két látványosság egy gyönyörű videón mutatja meg őszi szépségét az érdeklődőknek.

A Bledi-tó Szlovénia második legnagyobb tava a Júliai-Alpokban, festői környezetben, hegyekkel és erdővel körülvéve. A tó Bled községben található az ország északnyugati részében, a Triglav Nemzeti Parkban, a Bled-sziget pedig a tó közepén csalogatja a turistákat.

Meseországba repít a téli reggelen a Bledi-tó
Nem véletlenül fogad egymilliónál is több turistát a szlovéniai település.

A másik gyöngyszem, a Bohinji-tó a legnagyobb állandó természetes tava Szlovéniának, melynek közvetlen környezete is Bohinj részét alkotja. A legendák szerint amikor Isten befejezte a világ megalkotását, rájött, hogy megfeledkezett egy kis embercsoportról, akik csendben várták Isten munkájának befejeztét. Ezért hálául nekik ajándékozta a világ legszebb helyét, melyet az emberek – Isten szláv nevéből (Boh) – Bohinjnak neveztek el.

Ötvös Sándor drónja Szlovénia két gyöngyszeme – a Bledi-tó és Bohinj – felett szelte a kilométereket. A drónvideó első felében megcsodálhatjuk Bled égbetörő várát és a híres Bled-szigetet, ezután a Bohinji-tavat, a környező hegycsúcsokat és a Vogel hegy közkedvelt sí centrumát is láthatjuk a magasból.

Kényeztető öreg ház a festői Bledi-tó partján
Egy pillanat műve meglátni és megszeretni.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.