Mozaik

Órákig gyászolta elefánt barátját a menhelyi kutyus

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 02. 12. 08:47

Korábban a témában:

Pancake meghatározó szerepet tölt be egy thaiföldi elefántmenhely életében, mióta három éve befogadták őt.

Egész nap a parton kóborolt egy csapat másik kutyával

– mesélte Katherine Connor, az intézet alapító-vezérigazgatója a The Dodonak.

A menhely egyik önkéntese talált rá, és megkérdezte Connort, hogy magával hozhatja-e.

Természetesen igent mondtam! Pancake azóta az árnyékomként él.

BLES

Az itt dolgozó emberek és állatok számára megszokott, hogy meglehetősen nagy a mozgás, tekintve, hogy a menhely az idős elefántok gondozására koncentrál.

Pár éve történt, hogy Sao Noi, az egyik öreg elefánt elpusztult, barátja, Boon Thong pedig órákig állt ott mellette, ormányával pedig a gyász jeleként simogatta társát.

BLES

Most, két év elteltével eljött Boon Thong ideje. Szerencsére olyan környezetben élt, hogy neki sem kellett egyedül meghalnia.

Amikor Pancake realizálta, hogy Boon Thong rosszul van, rögtön szaladt, hogy vele lehessen. Bár messze nem egy elefánt, Pancake is ugyanolyan békében és nyugalomban élt a szentélyben, mint a többiek, ami láthatóan egyfajta együttérzést vált ki a megmentett állatokból.

Pancake és Connor kilenc órán át feküdt Boon Thong mellett a múlt héten, és együtt vettek végső búcsút a tekintélyes ormányostól.

BLES

Az elefánt a hatvanas éveiben járt, öt éve élt a menhelyen, miután kiszabadították őt egy turisztikai cégtől, ahol a turistákat kellett ide-oda cipelnie. Közel harminc évig végezte ezt a munkát minden nap hosszú órákon át, aminek következtében kis híján beszakadt a háta. Nem véletlen, hogy rendkívül kimerülten került megmentőihez.

BLES

Boon Thong aztán gyorsan rájött, hogy milyen is az igazi nagybetűs élet. Szabadon mozoghatott, és azt csinálhatott, amit csak akart, amit korábban nem tehetett volna meg. Visszanyerte az életkedvét, és bár mostanáig az öröm tükröződött rajta, múlt héten erőtlenül terült el a földön.

Pancake a hatalmas szívének köszönhetően egy pillanatra sem tágított Boon Thong mellől. Tudta, hogy szükség van rá, hogy támogatásáról biztosítsa barátját és egészen a naplementéig, Boon Thong utolsó leheletéig ott feküdt csendben a közelében

– írta a menhely a Facebook-oldalán.

BLES

Boon Thong tetemét a menhely területén hamvasztották el virágok és gyümölcsök között. Barátai, köztük a fentebb említett Sao Noi mellett helyezték végső nyugalomra.

BLES
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Szilvásvárad, 2018. augusztus 18.
Fogatok bemutatója az új lipicai lovasközpont megnyitóján Szilvásváradon 2018. augusztus 18-án.
MTI Fotó: Komka Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.