Mozaik

Hazaérkezett bekamerázott fészkébe Tóbiás, a fekete gólya

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 03. 03. 09:01

Március 2-án délután 5 órakor szállt le gemenci fészkére.
Korábban a témában:

Idén is elsőként érkezett haza Afrikából Tóbiás, a fekete gólya. Március 2-án délután 5 órakor szállt le gemenci fészkére. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően néhányan kitartó madárbarát élő internetes adásban lehetett tanúja az eseménynek.

IDE KATTINTVA

láthatók a megérkezés pillanatai

A fészekkamerákat 2013-ban szerelték fel, tavaly közel félmillió alkalommal látogattak el az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapjára, hogy bepillanthassanak ezeknek a fokozottan védett madaraknak a mindennapjaiba.

A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információt, hanem az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít, hiszen több iskola tanulócsoportja is rendszeresen figyeli a gemenci fekete gólyák életét az internetes élő adásnak köszönhetően.

Tóbiás párja, Sára március közepén szokott megérkezni. Az elmúlt 4 évben 10 fiókát neveltek fel a fészekben, amely idén télen erősen megrongálódott. A következő hetek izgalmas kérdése, hogy újjáépítik-e, vagy készítenek egy újat valahol máshol.

A webkamerákat megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének és sikertelenségének egyaránt – hiszen ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe semmiképp nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek. Éppen ezért például nem terveztek a madarak megérkezése előtt a szakemberek beavatkozást a fészek helyreállításában sem.

Tóbiás nem csak abban rekorder, hogy rendszeresen a legelsőként érkezik haza. 1999-ben fióka korában gyűrűzték meg Bogyiszló környékén, 19 évével a legöregebb ismert vadon élő fekete gólya az országban. Különleges abban is, hogy a háborítatlan erdőrészeket kedvelő fajtársaival ellentétben egy erdészeti telephely közelébe költözött nyolc évvel ezelőtt, lehetővé téve a fészekkamerák üzemeltetését.

Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű fekete gólya állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a Gemenci erdőbe.

Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

A Gemenc Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködése a fekete gólyák megfigyelése terén időközben új elemmel bővült. Zoltán, az egyetlen GPS-jeladóval felszerelt magyar fekete gólya vonulását másodszor követhetik a szakemberek és az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapján. Míg Tóbiás a Jordán folyó völgyében, Zoltán a Közép-afrikai Köztársaságban telel. Ő február 14-én indult haza, március 2-án 4200 km-t megtéve Törökország fölött járt.

Tóbiást

IDE KATTINTVA

nézheted élőben a bekamerázott fészekben – ha éppen nincs úton egy kis eleségért.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Zakopane, 2018. szeptember 22.
Az 1987 méteres Gáspár-csúcson turisták 2018. szeptember 22-én, miután pár centiméter hó esett, a hõmérséklet pedig fagypont alá süllyedt a lengyel Tátrában, Zakopane közelében. Az elõrejelzések szerint a következõ napokban akár 20 centiméáternyi hó is hullhat a Tátrában. (MTI/EPA/Grzegorz Momot)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.